Nem fizetnek a donoroknak és nem lehet név nélkül spermát adni Új-Zélandon 2004 óta. A szabályozást nemrég megfejelték azzal, hogy a spermaadónak bele kell egyeznie, bármelyik, 18. életévét betöltött leszármazottjának kiadhatják személyazonosságát. A nem túl vonzó feltételek odavezettek, hogy Új-Zélandon rendkívül hosszú a várólista a spermadonorokért.

A The Guardian egy új-zélandi nő példáján mutatja be, hogy milyen nehézségekkel jár az országban a mesterséges megtermékenyítés ezen formája. A negyvenéves nő nem is gondolta volna, amikor jelentkezett az egyik klinikára, hogy a várakozási idő akár két év is lehet (ő végül egy évet várt). Közben ismerkedett, illetve több, spermadonorokat közvetítő új-zélandi honlapot is felkeresett, de nagyon rossz tapasztalatai voltak. "Segítek, de hagyományos módon csináljuk" - sokszor találkozott ezzel a mondattal, ami azonban nem spermaadományozást, hanem szexet jelent.

A termékenységi tanácsadók szerint a hosszú várakozási idő még inkább megnehezíti a fogantatást, feszültebbé teszi ugyanis az amúgy is stresszes nőket, akik úgy érzik, kifutnak az időből. Emiatt egyre több nő gondolja úgy, hogy nem vesztegeti az idejét és külföldre utazik spermadonorért, aminek már neve is van: reproduktív/szaporodási turizmus.

Az újabb szabályozás bevezetése után észrevehetően megcsappant a spermaadási kedv, a szükséglet viszont megnőtt, mert egyre több azonos nemű pár és egyedülálló anya keres spermadonort. 2015-ben 300 nő jutott spermadonorhoz, 35 százalékuk élt heteroszexuális, 25 százalékuk leszbikus kapcsolatban, 40 százalékuk pedig egyedülálló nő volt.

Pár új-zélandi klinika az egyre nagyobb gondot okozó hiány miatt még azt is felvetette, hogy importálják majd a spermát, ahogy azt például Ausztráliában és Nagy-Britanniában is megtehetik.