Két éven belül másodjára ütötték meg a főnyereményt a lottón

A brit házaspár 2013-ban már nyert egymillió fontot, vagyis több mint 410 millió forintot az EuroMillions nevű lottójátékon, most pedig másodjára is megütötték a főnyereményt.

David és Kathleen Long péntek este egymillió fontot nyert az EuroMillionson, így két éven belül már másodjára mosolyog rájuk a szerencse. Ennek az esélye igen csekély volt, mindössze egy a 283 millióhoz - írja a The Telegraph.

„Bementem a helyi kisboltba és láttam, hogy éppen tíz, egyenként egymillió fontos díj és egy szép autó a nyeremény a játékon, így hát játszottam” - mesélte az egyik boldog nyertesként David. Mivel a házaspár két éve már nyert egymillió fontot ugyanezen a játékon, álmukban sem hitték, hogy ez újra megtörténhet velük. Szombat reggel a férfi a tévé előtt ülve ellenőrizte a számokat. Először azt gondolta, nyert 7,20 fontot, de amikor meglátta, hogy a szelvénye számát kis kihúzták, rögtön odahívta a feleségét. Longék az előző alkalommal sem jöttek rá azonnal, hogy lottómilliomosok lettek, akkor David azt gondolta, mindössze 2,70 font nyeremény üti a markát, így mérgében kidobta a szelvényt a kukába.

A házaspár 18 éve van együtt, ebből 12 éve házasok. A férfi teherautó-sofőrként dolgozik immár több mint két évtizede, és nem is tervezi, hogy feladja a munkáját. Longék venni szeretnének bérletet a Liverpool FC meccseire, esetleg egy luxusautót, és mindenképp elmennek egy Föld körüli utazásra is.

Az EuroMillions a hagyományos lottójátékok sorába illeszkedik. A játékosok kétféleképpen tölthetik ki a szelvényt, amelyen három vagy öt mező van: egy-egy mezőben öt számot kell választani 1 és 50 között, illetve további kettőt 1 és 11 között. A hárommezős játék ára 15, az ötmezősé 25 euró, a főnyeremény pedig 15 millió euró.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.