Két éven át tettette, hogy kómában van

Egy brit férfi és a felesége komplett színjátékot folytatott két éven át: a lakásukban külön kórházi részleget rendeztek be, a férfi pedig azt színlelte, hogy kómában van. Így akarta megúszni a börtönt.

Alan Knight közel 16 millió forintnak megfelelő fontot lopott el egy idős szomszédjától, és amikor 2012-ben letartóztatták, több tárgyalásról arra hivatkozva késett el, hogy rohamai voltak.

Az egyik ilyen „roham” után azonban többet nem is jelent meg a bíróságon, a felesége azt közölte a hatóságokkal, hogy Knight egy szerencsétlen baleset folytán kómába esett. A nő azt állította, férje éppen a garázsajtót próbálta becsukni, amikor elesett és eltörte a nyaki gerincét.

A házaspár orvosi részleget rendezett be a lakásukban, és fotókkal próbálták bizonyítani, hogy a férfi magatehetetlen állapotban, lélegeztetőgépen vegetál. A nyomozók viszont két év után lebuktatták a trükkös párost, és olyan felvételeket mutattak be a bíróságon, amin Knight az utcán sétálgat, nyakmerevítő, oxigénpalack és kerekesszék nélkül - írja a Yahoo News.

A 47 éves férfi végül már nem kerülhette el a tárgyalást, amin most már nemcsak lopással, hanem csalással is vádolják. Ítélet november 7-én várható.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.