Két év múlva kész az új Titanic

A jelenlegi tervek szerint 2018-ban bocsátják vízre a Titanic 2-t, az 1912-ben szerencsétlenül járt óceánjáró pontos mását. 

Az eredeti tervek szerint már idén útnak kellett volna indulnia a Titanic 2 luxushajónak, amelyet a Blue Star Line hajózási társaság rendelt meg – írja a Globoport.hu. Clive Palmer ausztrál milliárdos és egyben a hajózási társaság vezetője még 2012-ben jelentette be, hogy elkészítik az RMS Titanic pontos mását, amely kívülről és belülről is ugyanúgy fog kinézni, mint legendássá vált elődje. A hajó építésének költségei a becslések szerint elérik az 500 millió dollárt. Szakértők azonban jelezték, hogy a hajó iránt már akkora a kereslet, hogy évekre előre kell majd jegyet váltani rá, ha valaki utazni szeretne rajta.

A különbség a két hajó között csupán annyi, hogy a jelenlegi biztonsági és műszaki előírásoknak megfelelően a Titanic II hajótestét nem szegecselni, hanem hegeszteni fogják, így azért a hajótest formája is eltér majd az eredetitől, gőzgépek helyett modern dízel-elektromos meghajtási rendszer fogja működtetni a hatalmas szerkezetet. Ezen felül a műszerezettsége is megfelel majd a kor követelményeinek. A hajózási társaság egyébként külön hangsúlyozta, hogy a Titanic 2-n elegendő mentőcsónak is lesz, ha ne adj isten valami probléma történne a hajóval.

A tervek szerint a luxushajó 2018-ban fog elkészülni és első útja a kínai Jiangsu városából Dubaiba vezet.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.