Két embert is megvertek randalírozó fiatalok

Négy fiatal – közöttük egy fiatalkorú – randalírozott Keszthelyen, a rendőrök egy órán belül elfogták őket.

A keszthelyi rendőrök egy órán belül elfogták azt a négy fiatal férfit, akik szombat délután először egy 41 éves, majd egy órán belül egy 20 éves férfit vertek meg. A 41 éves férfi nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett, a másikuk könnyű sérülésekkel került kórházba.

A sértettek elmondták a nyomozóknak, hogy a négyfős társaság szó nélkül támadta meg őket. A verést csak akkor hagyták abba, amikor látták, hogy jön valaki.

A személyleírások alapján a rendőrök egy órán belül elfogták a feltételezett elkövetőket, akiket előállítottak, majd gyanúsítottként hallgattak ki. A fiatalok azt mondták a rendőröknek, hogy alkoholt ittak, és azért verték meg a két férfit, hogy „levezessék rajtuk a feszültséget". Mind a négyen megbánták tettüket.

A Keszthely Rendőrkapitányság csoportosan elkövetett garázdaság, valamint súlyos testi sértés megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a négy fiatal férfi ellen.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.