Focipályán felejtett műlábak tartották izgalomban Szomódot

A két balláb a focipálya kispadjához volt támasztva. Egy ideig senki sem tudta, a műlábak hogyan kerültek a Komárom-Esztergom megyei Szomód sportpályájára. A rejtély egy részére fény derült.

A kopott művégtagok váratlanul tűntek fel a jelenleg kihasználatlan focipályán, és a helyieknek ötlete sem volt, hogy kié lehet. Egyesek azzal élcelődtek, hogy a megyei bajnokság harmadosztályában játszó szomódi futballcsapat egyik két ballábas játékosa felejtette ott, de a viccet félretéve: a településen nem él olyan ember, akinek hiányozhatnának.

A Bors végül kiderítette, ki hagyta ott őket. Gesztesi Tamás, a megtaláló a bulvárlapnak azt mesélte, hogy gyakran fut a feleségével terepen, és már több alkalommal látták a művégtagokat az erdőben.

– Hol a bokrokról lógtak, hol a földön hevertek. Legutóbb a gyerekekkel sétáltunk arra, és akkor elhatároztam, hazaviszem mindkettőt, és majd otthon kidobom a kukába, hogy ne a természetben legyen szemétként – folytatta Tamás.

– Hazafele tartottunk, közben azonban még megálltunk a focipályán játszani a hóban, akkor támasztottam neki a kispadnak. Csak otthon vettem észre, hogy a nagy mókázásban végül ott felejtettem a lábakat a kispadnál.

Arra tehát fény derült, hogy hogyan bukkantak fel a művégtagok a kispadnál, azt azonban még mindig nem tudni, ki hagyta el őket az erdőben.

A helyiek a háziorvosnál is érdeklődtek, de a doktor sem tudta megmondani. Egy embert ismert Szomódon, aki fél lábbal élt, de ő is évekkel ezelőtt elhunyt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.