Keszthelyen erőszakolta meg a tizenegy éves kislányt

Szexuális erőszak miatt javasolnak vádemelést a zalai rendőrök egy 26 éves férfi ellen, aki egy interneten megismert 11 éves lánnyal közvetlenül is szexuális kapcsolatba került - közölte szombaton a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.
A nyomozás szerint a 11 éves Zala megyei kislány több internetes oldalon is idősebb férfiakkal ismerkedett meg. Személyesen egyikükkel sem találkozott, de a webkamerája előtt meztelenre vetkőzött a kedvükért. A lánynak megtetszett közülük egy 26 éves férfi, akivel májusban személyes találkozót is megbeszélt. A férfi elautózott a kislányért, akit először a keszthelyi mólóra vitt sétálni. Később beültek a kocsi hátsó ülésére, ahol a férfi kérésére a kislány levetkőzött, majd szexuális kapcsolatot is létesítettek. A történek után a férfi hazavitte a kislányt.

A nyomozás során a férfi részben ismerte csak el a bűncselekmény elkövetését, azt állította, hogy nem tudta, hány éves a lány. A nyomozók azonban kiderítették, hogy az interneten több tizennégy évesnél fiatalabb gyerekkel próbált kapcsolatot létesíteni, és tudta azt is, hogy ez a lány még csak 11 éves.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság a veszprémi férfi ellen szexuális erőszak elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyújtott be vádemelési javaslatot.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.