Késsel járnak iskolába a brit gyerekek

Több ezer 13-15 éves brit gyerek tarthat magánál valamilyen fegyvert - derül ki egy friss felmérésből.

A gyerekek többsége elismeri: nagyobb eséllyel okoznak maguknak sérülést, mint hogy önvédelemre használják a náluk levő eszközt - számol be a kutatásról az ELTE TÁTK Hírlevele.

A kutatás során a 10-15 éves, walesi és angol gyerekek bűnözéssel és a rendőrséggel kapcsolatos attitűdjét vizsgálták, ennek során derült fény arra, milyen nagy arányban hordanak kést maguknál a fiatalok. Az adatok szerint százból egy 13-15 éves vitt magával kést tavaly, mikor elment otthonról, míg nyolcból egy megkérdezett állította, ismer olyat, aki hord magánál szúróeszközt. Ez azt jelenti, hogy a korcsoportba tartozók közül akár 20 ezren is lehetnek, akik késsel járnak iskolába. A British Crime Survey szerint ugyanakkor a megkérdezett gyerekek 70 százaléka elismeri, nagyobb a valószínűsége annak, hogy a kést viselők önmagukat sebesítik meg véletlenül, minthogy másoknak okoznának sérülést.

Bántják egymást

A felmérés a gyerekek aggodalmait is vizsgálta. Ezek szerint a fiatalok mintegy harmada tart az utcákon csoportokba verődött, idősebb tinédzserektől. A válaszokból az is kiderült, hogy nagy arányban piszkálják és bántalmazzák egymást lelkileg a fiatalok. Ötből egy megkérdezett számolt be olyan esetről, ami különösen megijesztette vagy elszomorította. Ezek az incidensek többnyire az iskolában történnek, jellemzően gúnyolódás, sértegetés, pénz vagy tárgyak követelésének formájában jelentkeznek, és a 10-12 éves fiúk körében a leggyakoribbak.

Négyből egy gyerek hasonló attrocitásokról számol be az internettel kapcsolatba. Ezek a gyerekek vagy bántó üzeneteket kaptak, vagy kellemetlen, zavaró információkat tettek közzé róluk társaik. Az online bántalmazás az idősebb, 13-15 évesek körében jellemző, és gyakrabban érinti a lányokat, valamint a tartósan beteg és fogyatékkal élő tanulókat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.