Késsel és csavarhúzóval követelte a szexet

Tizenegy év börtönbüntetésre ítélte jogerősen a Budapest Környéki Törvényszék szerdán azt a férfit, aki tavaly tavasszal Dunakeszin és Sződligeten nőket támadott meg, illetve erőszakolt meg - tájékoztatta a törvényszék szóvivője az MTI-t.
Koszta János közlése szerint a most 24 éves férfi legkorábban büntetése háromnegyedének letöltése után szabadulhat.

A többszörösen visszaeső vádlott tavaly március 4-én a déli órákban Dunakeszin leszólított egy vonathoz siető nőt, majd fenyegetéssel és erőszakkal szexuális együttlétre próbálta kényszeríteni. Dulakodás közben a férfi huszonhatszor combon és karon szúrta áldozatát egy csavarhúzóval, kétszer beleharapott, és olyan erővel rúgta meg, hogy eltört a nő arccsontja. A férfi a sértett táskáját magához véve elmenekült.

Másnap reggel a vádlott a sződligeti Duna-part kerékpárútján támadott meg egy futó nőt, és az út melletti fás területen késsel közösülésre kényszerítette. A támadó a nő mobiltelefonját magához véve menekült el.

A váci rendőrök még aznap Csörögön elfogták és őrizetbe vették.

Az ítélet indoklásában a bíró egyebek mellett a férfi "tipikus, megrögzött bűnözői karrierjével", a súlyosító körülményekkel - például a vádlott tulajdonságainak a társadalomra való kirívó veszélyességével - magyarázta, hogy a büntetési tétel majdnem eléri a maximálisan kiszabható 12 évet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.