Késik a Margit híd felújítása

Csúszik a Margit híd rekonstrukciójának megkezdése, május helyett várhatóan csak a nyáron kezdődnek a munkálatok - tudta meg az MTI hétfőn, városházi forrásokból. A késést a szükséges engedélyek illetve a közbeszerzési eljárás hosszadalmas voltával magyarázták.

Tájékoztatásuk szerint mivel három hónapot kellett várni egy hatósági engedélyre, ezért később tudták kiírni a közbeszerzési  eljárást. Ennek eredményhirdetése után egy, másfél hónappal  kezdhetik meg a rekonstrukciós munkálatokat.

Eredetileg májusban, a Szabadság hídi rekonstrukció befejezése  után kezdődött volna a Margit híd teljes körű felújítása. Ez most  várhatóan a nyárra tolódik. A több mint egyéves felújítás alatt a  villamosok és az autóbuszok sebességkorlátozással, de mindvégig  közlekedhetnek majd a hídon.

Az eredeti tervek szerint februárban kellett volna megkötni  a  Margit híd több mint 12 milliárd forintos rekonstrukciójának  beruházási szerződését. Ez alapján májusban kezdődhetett volna a híd  felújítása, ami után a tervek szerint jövő év augusztus végén  helyezték volna ismét forgalomba a teljes hidat.
A Fővárosi Közgyűlés március végén dönt a hídfelújításhoz  elnyert hatmilliárd forintos EU-támogatási szerződés  véglegesítéséről.

Az MTI értesült arról is, hogy a Főpolgármesteri Kabinet kedden  tárgyal a Szabadság hídi rekonstrukcióval összefüggő díszkivilágítás  közbeszerzési problémáiról. A fővárosi önkormányzat  szakbizottságának bírálóbizottsága februárban a díszkivilágítás  közbeszerzési eljárásának érvénytelenítését javasolta. Az ügyben  eljáró független közbeszerzési tanácsadó nem értett egyet ezzel. A  szakbizottság február végén a bírálóbizottság álláspontját elfogadva  a nyílt eljárású közbeszerzés eredménytelenségéről döntött.  Egyidejűleg határoztak a hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos  közbeszerzési eljárás megindításáról.

A főpolgármesteri hivatal közbeszerzési szakemberei jogilag  aggályosnak tartották ezt, és így a héten ismét visszakerül a kérdés  a szakbizottság elé. A díszkivilágítás költségének a felét, több  mint százmillió forintot az Európai Uniótól reméli a Városháza. Az  EU-támogatást bonyolító Pro Régió Ügynökség jelezte, hogy az uniós  támogatást komolyan veszélyezteti az, ha olyan közbeszerzés indul,  amit a független közbeszerzési tanácsadó nem támogat. Tiba Zsolt  főjegyző, a kabinet elé benyújtott előterjesztésében felhívta a  figyelmet arra is, hogy a korhű kandelláberek legyártása, illetve a  kivitelezés időtartama a továbbiakban előreláthatóan nem  rövidíthető. A Szabadság híd több mint ötmilliárd forintos  rekonstrukciója költségének a felét szintén az EU finanszírozza.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.