Kerítésért tartóztatták le a Miss Hungary főszervezőjét

Kerítés gyanújával került előzetes letartóztatásba a hazai szépségversenyek egyik országszerte ismert szervezője, aki a hatóságok eddigi információi szerint szexuális szolgáltatásokra is közvetített lányokat Magyarországra, illetve külföldre.

A Hír24 információi szerint a férfi évek óta számos szépségversenyt rendezett meg, legfőképpen azzal a céllal, hogy lányok széles köréhez eljusson a szexuális szolgáltatásokat is tartalmazó állásajánlataival. Több modell munka reményében ágyba is bújt a férfival.

A rendőrség közlése szerint R. L., a gyanúsított a megrendelőinek 2010 nyarától nőket – köztük több kiskorút – közvetített szexuális szolgáltatás nyújtása céljából Magyarországra, illetve külföldre, főként európai országokba.

A férfi a szervező tevékenységéért az általa kiközvetített nők keresetének 20-25 százalékát kérte el, valamint egyes személyek esetében a további munkalehetőség feltételeként szabta meg, hogy azok vele szexuális kapcsolatot létesítsenek.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság február 16-án helyezte előzetes letartóztatásba a férfit. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.