Kerékpáros istentisztelet lesz Csömörön

Kerékpáros istentiszteletet tart a Magyarországi Evangélikus Egyház szombaton a csömöri evangélikus templom kertjében a helyi hétvégi kétnapos bringafesztivál első napján.

"A kerékpáros közösség tagjaiként is megerősítik elkötelezettségüket a teremtett világért viselt keresztény felelősség mellett" - mondta Fabiny Tamás, az Északi Evangélikus Egyház püspöke pénteken az MTI-nek. Utalt arra, hogy több pályázatuk is a környezetbarát közlekedést támogatja, amivel a természet megismerését és az egészséges életmód népszerűsítését tűzték ki célul.

Az evangélikus püspök hangsúlyozta: az egyházközségek, települések közötti kapcsolatokat, az önszerveződő evangélikus csoportokat és kezdeményezéseket, a zarándokutak fejlesztését is segíti a kerékpározás mind szélesebb körű elterjedése. Az ehhez szükséges infrastruktúra kiépülése, javítása közös ügy az önkormányzatokkal, civil szervezetekkel.

Az evangélikus egyház ezért országos mozgalommal hívja fel a figyelmet kezdeményezésre, amelyben szorgalmazzák több ilyen jellegű pályázat kiírását az EU-s programokban, illetve az önkormányzati-egyházközségi együttműködések erősítését a településközi kerékpárutak fejlesztésében - tette hozzá.

A csömöri bringafesztiválon szombaton amatőröknek és profiknak egyaránt megrendezik a Mountain Bike Magyar Kupát Csömöri Nagydíj néven, vasárnap pedig biciklis körtúrákat szerveznek, amelynek keretében megtekintik a környék nevezetességeit, természeti értékeit. Ezek egyikén részt vesz a kistérség több településének vezetője is. Ezenkívül koncerteket is szerveznek, valamint meseszínházat is tartanak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.