Képregényhős lesz Schwarzenegger

Második kormányzói ciklusa letöltése után ismét akcióhősként tér vissza a szórakoztató iparba Arnold Schwarzenegger - ezúttal képregényfiguraként.

A kaliforniai exkormányzóról The Governator címmel készül rajzfilm - a szó a governer és a terminator (kormányzó és terminátor) szavak összevonásával keletkezett. Schwarzenegger kezdettől fogva "menőnek" tartotta az elnevezést, hiszen ez így összeköti a politika és a filmek világát. A Terminátor-filmek sztárja az Entertainment Weekly című amerikai magazinnak nyilatkozott. Az elkövetkező évben a Schwarzeneggerről mintázott rajzfilmfigura főszereplésével televíziós sorozat és képregény is megjelenik, elkészítésükben a Pókember megalkotója, Stan Lee is részt vesz.

"A The Governator nagyszerű szuperhős lesz, aki részben maga Arnold Schwarzenegger. A történetbe beépítjük Schwarzenegger életének elemeit, például családját és politikai tapasztalatait. A szuperhősnek szuper öltönyei is lesznek, amelyek más-más különleges képességgel látják el" - mondta el Lee.

A rajzfilmhős veszélyes ellenfeleinek legyőzésében segítők is akadnak, például a fiatal számítógépes zseni, Zeke Muckerberg. A történet szerint a Governator villájának pincéjében rejtőzik a parancsnoki központ, az itt lévő hajók és tengeralattjárók pedig egyenesen a tengerre futhatnak ki.

Februárban, második kormányzói hivatali ideje letelte után Schwarzenegger ismét a filmszerepek között válogat. Mióta 2003-ban elfoglalta a kaliforniai kormányzó posztját, kevés filmben szerepelt. Legutóbb 2010-ben Sylvester Stallone The Expendables - A feláldozhatók című filmjében volt látható.

(mti.hu)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.