Kényszerleszállást hajtott végre egy Cessna az M7-esen – Fotó!

Fotó: Veres Zsolt

Motorhiba miatt kényszerleszállást kellett végrehajtania egy Cessnának hétfőn az M7-es autópályán.

Fotó: Veres Zsolt

Információink szerint a Cessna-152-es repülőgépben ketten utaztak, egy oktató pilóta és egy tanítvány.  Éppen a „touch and go" manővert, vagyis azt az esetet gyakorolták a Budaörsi repülőtér 27-es, vagyis nyugati irányú pályáján, amikor a gép már földet ért, de valamilyen ok (akadály a futópályán, nincs elegendő hely megállni) miatt újból a levegőbe kell emelkedni, repülni még egy iskolakört és újból leszállni.

Ezt a manővert már többször sikeresen végrehajtották, amikor kevéssel dél után az emelkedés közben a repülőgép motorja „elgyengült” és leesett a fordulatszám. Ekkor az oktató átvette a gép irányítását a tanítványtól, és pillanatokkal később úgy tűnt, hogy a motor újra normálisan működik, felpörgött a fordulatszám a normális értékre, de aztán újra visszaesett a teljesítmény.

Fotó: Veres Zsolt

Ekkor mindössze száz méter magasan jártak, tehát nem lett volna esélyük visszafordulni a repülőtérre, ezért az oktató úgy döntött, hogy az egyetlen biztonságosnak ítélt helyre, az autópályára fognak leszállni.

Szerencséjük volt, mivel viszonylag gyér volt a forgalom, valamint az autópálya ezen szakaszán érvényes 100 kilométeres sebességkorlátozás is a kezükre játszott, ugyanis a Cessnának a leszállósebessége körülbelül 60 csomó, vagyis éppen 100 kilométer per óra. Így a forgalommal megegyező sebességgel süllyedtek a kocsik közé, amelyek vezetőinek elég idejük volt reagálni a nem mindennapi látványra.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.