Kényszerleszállás Szombathelynél: csak a felborult kisgép pilótája sérült

Kényszerleszállást hajtott végre egy kétszemélyes, egymotoros kis repülőgép a Szombathely és Kőszeg közötti Gencsapáti külterületén, közölte tudósítónkkal a Vas megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletese. Csak a pilóta sérült meg könnyebben, őt és utasát a szombathelyi kórházba szállították.

Az első adatok szerint szombaton 13 óra körül érkezett a pilóta bejelentése a rendőrségre, hogy a 87-es főút mellett repülőgépével kényszerleszállást hajtott végre. Az eddigi adatok alapján egy Apollo típusú, kétüléses repülőgépnek - mely a szombathelyi repülőtérről szállt fel - huzamosabb repülés után leállt a motorja. Így a pilóta kényszerleszállás mellett döntött.

A kisgép a 87-es főút melletti szántóföldön ért talajt. A sikeres landolás után a gép 60-80 métert gurult, majd a propellere vagy a kereke feltehetően elakadt a friss szántáson. Emiatt orra bukott, aztán teljesen átfordulva fejtetőn állt meg. A pilóta a mentők tájékoztatása szerint könnyebben sérült, míg társának nem lett baja, de mindkettőjüket a szombathelyi kórházba szállították.

A kényszerleszállás okait a rendőrség a légiforgalmi hatóság szakembereinek bevonásával végzi, értesült tudósítónk.

A felborult kisrepülőgép Gencsapáti közelében
Leszállás közben felborult egy kisrepülőgép Szombathely és Gencsapáti között. Az elsődleges vizsgálat szerint az egymotoros Apollo típusú, kétüléses gép motorja leállt, ezért a pilóta kényszerleszállást hajtott végre. A kisrepülőgép már a földön gurult, amikor a friss szántásba érve elakadt a kereke vagy a propellere és felborult, fejtetőn állt meg. A balesetben a pilóta és utasa könnyebben sérült
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.