Kegyetlenkedés a szegedi börtönben

Hónapokig alázta, verte és fajtalankodásra kényszerítette zárkatársait egy mezőgyáni férfi. De ártatlannak tartja magát.

Jogerősen tíz év fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön azt a mezőgyáni férfit, aki a Szegedi Fegyház és Börtönben zárkatársait bántalmazta, kifosztotta és fajtalankodásra kényszerítette.

2005. március 21-én a Szegedi Fegyház és Börtön kórházkörletének egyik zárkájában az akkor 47 éves – erőszakos közösülés miatt elítélt - vádlott két társával megvert és megrugdosott egy fogva tartottat. A korábbi gerincsérülése miatt két mankóval járó férfinak eltörött a szegycsontja és a bordája is. A férfiak, akik elvették a sértett karóráját, dohányát és cigarettapapírját arra kényszerítették zárkatársukat, mondja azt, szállítás közben bántalmazták.

Az év júliusában egy zárkában volt egy nála gyengébb fizikumú, büntetlen előéletű sértettel. A vádlott megfélemlítéssel arra kényszerítette a férfit, adja át neki értékeit – többek között cigarettáját, kávéját, ruhaneműit –, s a börtön kantinjában is vásároltatott magának hasonló termékeket. A vádlott bántalmazással és fenyegetéssel többször arra kényszerítette a sértettet, hogy fajtalankodjon vele. A folyamatos fenyegetések alatt álló sértettnek – akit a vádlott női néven szólított, s többször is megalázott – a férfi helyett be kellett ágyazni, ruháit mosta, lábait, hátát masszírozta.

A vádlott a büntetése alatt más, vele egy körletben lévő gyengébb fizikumú elítéltek csomagjait, vagyontárgyait is elvette, többeket is megalázó cselekedetre kényszerített, bántalmazott.

A vádlott az eljárás során következetesen tagadta a cselekmények elkövetését. A kigyúrt, tetovált férfi a táblabíróság előtt is több mint fél órán át bizonygatta ártatlanságát.

A táblabíróság testi sértés, több rendbeli kifosztás, szemérem elleni erőszak, kényszerítés, zsarolás büntettében mondta ki bűnösnek a vádlottat, akit mint többszörös visszaesőt, jogerősen tíz év fegyházra ítélt.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.