Kecskeméten csaptak le a Szerbiából érkezett marihuánaszállítmányra

Jelentős mennyiségű kábítószert csempészett át három férfi Szerbiából.

Marihuánával, speeddel, extasyval, és kokainnal bizniszeltek azok a dealerek, akik ellen pénteken vádat emelt a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség - írja a baon.hu.

A vádirat szerint egy 41 éves kecskeméti férfi 2013 júniusa óta foglalkozott különböző kábítószerek értékesítésével. 2014 januárjától szerb társával is összejártak, akitől többször kokaint és speed port kapott saját fogyasztásra.

A két férfi 2014 májusában határozta el, hogy Szerbiából nagyobb mennyiségű marihuánát hoz be, majd később eladják azt. A csempészéshez egy személykocsi üzemanyagtankját használták, melybe 9 csomag kábítószert rejtettek.

A nyomozóhatóságok akkor csaptak le a két férfira, amikor azok egy kecskeméti ismerősük udvarán kiszedték a tankból a marihuánás csomagokat. A rendőrök még a rajtaütés napján házkutatást is tartottak, ahol jelentős mennyiségű kábítószert és digitális mérleget is találtak.

Később kiderült, hogy a kecskeméti férfi egy 28 éves városföldi férfinek, az ügy harmadrendű vádlottjának rendszeresen kábítószert értékesített. Őt a főügyészség kábítószer birtoklásával, és kábítószer-kereskedelemmel vádolja.

A kecskeméti férfi szerb társa visszaesőnek minősül. Kettejüket a főügyészség nagy mennyiségű kábítószer kereskedésével és birtoklásával vádolja.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.