Kártérítési per a tévedésből kapott kemoterápia miatt

Összecserélték két ember leleteit, hónapokon át kemoterápiát végeztek azon, akinek arra semmi szüksége nem volt, ráadásul a tévedésről nem az őt kezelő kórház, hanem a másik – halálos beteg – páciens világosította fel – röviden ez az a történet, amellyel kapcsolatos kártérítési perben hozott jogerős döntést a Debreceni Ítélőtábla.

Az eset egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kórházban történt, első fokon a Miskolci Törvényszék járt el. A feleslegesen kezelt beteg keresetében vagyoni és nem vagyoni kártérítést kért, annak jogalapját és összegszerűségét a kórház el is ismerte, a nem vagyoni kárigény mértékét azonban vitatta, ez utóbbi miatt fellebbezett és került sor a másodfokú eljárásra. Annak végén a Debreceni Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Az érintett érdekeire hivatkozva a bíróság a kártérítés összegét nem közölte - számolt be a Haon.hu.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a perben szereplő felperesnél 2011 nyarán egy festékes anyajegyet távolítottak el, majd annak szövettani vizsgálata során rosszindulatú, negyedik stádiumú melanomát diagnosztizáltak, mert a leleteit elcserélték a felperessel azonos lakóhelyen élt (időközben már elhunyt), vele azonos nevet viselő páciens leleteivel. Ezt követően 11 hónapon keresztül a felperesnél különböző vizsgálatokat végeztek, számára interferon-kezelést írtak elő, ezt naponta, saját maga injekciózásával végezte (összesen 120 alkalommal). Ezalatt pajzsmirigy-gyulladás, depressziós zavar és pánikbetegség alakult ki nála, a megemelkedett fehérvérsejt- és trombocitaszám miatt fizikai fájdalmi jelentkeztek, nagymértékű fogyás, hajhullás, szívritmuszavar és hasi fájdalom, továbbá végtagfájdalom és ebből eredő állóképesség-csökkenés lépett fel (számos tünete jelenleg is fennáll) – tartalmazza a per­anyag.

A felperes nem a kórháztól tudta meg a tévedés tényét; felhívta őt a leletcserével érintett másik személy, a cserén kívül tőle tudta meg azt is, hogy nem volt rosszindulatú melanomája. A leletek elcserélésének felismerését követően a kórház a felperest haladéktalanul nem értesítette írásban – állapította meg a bíróság. Azt is kimondta, hogy a felperes ma is poszt­traumás stresszzavarban szenved az átéltek miatt. Azt nem tudták megmondani az ítélőtáblán, hogy a leletcserével érintett másik személy kezelése a tévedés miatt mennyivel kezdődött később, s arról se kapott a lap tájékoztatást, hogy az elhunyt ember családja élt-e kártérítési igénnyel, indított-e pert, esetleg azon kívül megegyezett-e a kórházzal.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.