Karcagi baleset: előzetesben marad a moldovai sofőr

Az ügyészség indítványára a Szolnoki Járásbíróság csütörtökön három hónappal meghosszabbította az előzetes letartóztatását annak a moldovai állampolgárságú férfinak, aki a 4-es úton, Karcagnál január 6-án történt öt halálos áldozatot követelő autóbaleset feltételezett okozója - közölte Sándor Géza bírósági szóvivő az MTI-vel.

Mint a bíróság megállapította, V. Mihail szabadon bocsátása esetén a szökés, elrejtőzés veszélye állna fenn, miután nincs állandó lakó-, illetve tartózkodási helye Magyarországon. A bíróság e döntése előtt elutasította a gyanúsított kérelmét, hogy óvadék ellenében bocsássák szabadon. A gyanúsított fellebbezett, így ügye a Szolnoki Törvényszék elé kerül.

A Szolnoki Járásbíróság január 8-án helyezte egy hónapra előzetes letartóztatásba a 24 éves moldovai férfit.

Január 6-án reggel Karcag közelében, a 4-es út 164-es kilométerénél két személygépkocsi ütközött, az áldozatok mindegyike a vétlen autóban utazott. A helyszínen három férfi és egy nő halt meg, az autóban velük tartózkodó csecsemőt életveszélyes sérülésekkel mentőhelikopter vitte a debreceni Kenézy kórházba, de az életét nem sikerült megmenteni.

A megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője akkor elmondta: egy francia rendszámú terepjáró, amelyet a moldovai férfi vezetett, Debrecen felé haladt, amikor eddig ismeretlen okból áttért a szemközti sávba, és frontálisan összeütközött a szabályosan közlekedő magyar rendszámú személyautóval. A terepjáróban ülő három ember egyike sem sérült meg.

A balesetben a Hargita megyei Csíkszentgyörgyről származó, évek óta Magyarországon élő testvérpár, valamint egyikük felesége és gyermeke, továbbá egy - szintén székelyföldi - szomszédjuk vesztette életét.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.