Karambol a Moszkva téren - 13 sérült

Tűzoltóautó és a Volánbusz egyik járata karambolozott reggel Budapesten, a Moszkva téren. A balesetben 13-an sérültek meg: négyen súlyosan, kilencen könnyebben. A sérültek között vannak tűzoltók is, közülük egy súlyosan, három könnyebben sérült meg. A többi sérült az autóbuszon utazott - mondta Molnár Péter, a fővárosi tűzoltóság szóvivője.

A megkülönböztető jelzést használó  tűzoltóautó a Krisztina körút irányából tartott a Szilágyi Erzsébet fasor felé. A kereszteződéshez érve elengedte a villamost, majd behajtott a kereszteződésbe, ahol összeütközött a villamos takarásából balról érkező busszal. Mindkét jármű totálkárosra tört.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivőj elmondta, hogy a sérülteknek lábtörésük illetve törésgyanújuk van, de előfordul fejsérülést és agyrázkódást szenvedett sérült is.

A baleset, a műszaki mentés és a helyszínelés miatt minden irányból rendkívül nagy a torlódás a környéken.

Hét sérült már elhagyhatta a kórházat

A Szent János kórház tájékoztatása szerint a kilenc kórházba került sérült mindegyike a busz utasa volt. Közülük hét ember 14 órára elhagyhatta a kórházat, két súlyos, de nem életveszélyes sérültet benntartottak. A Szent János kórház Diós árok úti telephelyére szállított betegek közül az egyik mellkassérülést szenvedett, a másikon csuklóműtétet kell végrehajtani - tájékoztatta közleményben a kórház az MTI-t.

Budapest, 2008. november 25.
Összetört járművek állnak a baleset helyszínén. Négyen súlyosan, heten könnyebben megsérültek amikor egy tűzoltóautó és a volánbusz egy járata karambolozott a fővárosban, a Moszkva téren. A megkülönböztető jelzést haszná
Budapest, 2008. november 25. Összetört járművek állnak a baleset helyszínén. Négyen súlyosan, heten könnyebben megsérültek amikor egy tűzoltóautó és a volánbusz egy járata karambolozott a fővárosban, a Moszkva téren. A megkülönböztető jelzést haszná
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.