Kislányt fejelt le egy BKV-s buszsofőr

Az eset két héttel ezelőtt történt a XXIII. kerületi Újtelep út és Szentlászló utca sarkán lévő buszmegállóban, de csak most került nyilvánosságra. A lánynak eltört az orra; a sofőrt kirúgták.

A sofőr és a 14 éves lány még a buszon vesztek össze május 8-án késő délután, mert a járművezető egy megállóval tovább vitte a hangoskodó fiatalokat, hiába jelezték, hogy le akarnak szállni. A lány orra eltört, a járda és az úttest is véres volt – írja a hvg.hu a BKV-Figyelő blogra hivatkozva.

Egy 14-15 éves lányokból álló csoport utazott a 123A-s buszon, akik a BKV beszámolója szerint hangoskodtak a járművön. A sofőr egy megállóval tovább vitte őket, hiába jelezték leszállási szándékukat, emiatt szóváltásba keveredtek vele.Miután a lányok leszálltak, a sofőr is leszállt, és az egyik lányt úgy lefejelte a megállóban, hogy annak eltört az orra.

A BKV sajnálatát fejezte ki az eset miatt. Tájékoztatásuk szerint az ő dolgozóik nem viselkedhetnek így, akkor sem, ha az utas vagy utasok nem tartják be az utazási szabályokat. A közlekedési társaság közölte: munkatársaikat szigorú szakmai követelmények alapján választják ki, alapvető elvárás a kulturált megjelenés és viselkedés, emellett kétnapos kommunikációs képzésre is elküldik a jelentkezőket.

Ha valaki nem felel meg az elvárásoknak, nem lehet tovább sofőr, azonnal kirúgják. Ezt történt a 123A-s busz vezetőjével is, már nem dolgozik a BKV-nál. A szigorú szűrés ellenére előfordulhat, hogy olyan embert alkalmaznak, aki később alkalmatlannak bizonyul – magyarázták.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.