Kalasnyikovval lövöldöztek a kiskunhalasi ügyészségen

Kalasnyikovval akarták megölni a kiskunhalasi főügyészt szerda reggel.

halasinfo.hu értesülései szerint egy férfi reggel kilenckor kezdett lövöldözni a városi ügyészség épületében. B. János Téglás Péter városi főügyészt akarta megölni, de a a biztonságiaknak sikerült őt megfékezniük. 

Baon.hu azt írja, hogy a férfi egy dobozban próbálta meg bevinni a gépfegyvert az ellenőrzőkapun. Amikor a biztonsági őr észrevette, a férfi a dobozból előrántotta a fegyvert, és túszként maga elé fogta az őrt. Elindult az ügyészség felé.

Feltartóztatása közben a férfi 4-5 lövést adott le. Végül egy szolgálaton kívüli rendőr bilincselte meg a lövöldözőt, aki elájult. A mentők rendőri kísérettel vitték kórházba a lövöldözőt.

Téglás Péter elmondta, ő és a biztonsági őr is ünnepelhet, mert újjászülettek. A lap információi szerint a kiskunmajsai lövöldöző többször is ügye eltussolásával vádolta meg a vezető ügyészt.

Az ATV úgy tudja, B. János konkrétan azt sérelmezi, hogy egy 2014 augusztusában lefolytatott tárgyalás során a bíróság meghamisította a jegyzőkönyvet. A férfinak állítólag egy felvétel is rendelkezésére állt a történtekről, de feljelentésére az ügyészség nem vizsgálta ki a panaszát.

A rendőrök lezárták az ügyészség épületét és környékét. Fazekas Géza, a Legfőbb Ügyészség szóvivője az MTI-nek elmondta: a lövöldözőt a kiérkező rendőrök lefegyverezték, az elsődleges információk szerint senki sem sérült meg.

Bicskei Ferenc, az Országos Bírói Tanács tagja a Szekszárdi Törvényszék szerdai összbírói értekezlete előtt tartott sajtótájékoztatón megerősítette: a Kiskunhalasi Járási Ügyészségnek és a Járásbíróságnak helyet adó épület folyosóján ismerete szerint 10-15 töltény nyomát látták. Közölte, a férfi gépfegyverrel érkezett, amit a beléptető kapu előtt vett elő. Az épületben két biztonsági őr dolgozik, elsődleges információk szerint a támadó az egyiket túszul használhatta, a másiknak ugyanakkor sikerült lefegyvereznie, eközben dulakodtak, és lövöldözés is volt.

Bicskei Ferenc elmondása szerint a férfi "régi panaszos ügyfél", aki korábban rendszeresen nyomdafestéket nem tűrő szavakkal illette a bíróságot.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.