Kábítószert találtak az egyik áldozat szervezetében

Kábítószert találtak a szombat éjszakai diszkótragédia egyik halálos áldozatának szervezetében - jelentette be Pintér Sándor belügyminiszter vasárnap, késő este tartott sajtótájékoztatóján. A miniszter szerint ez is meggátolhatta a lányt abban, hogy felismerje a veszélyt.

Pintér Sándor szavai szerint az elmúlt éjszaka az emberi felelőtlenség követelt három halálos áldozatot, de több száz ember élete volt veszélyben a rendezvényteremben.

A belügyminiszter azt mondta, hogy ott mindössze egy százfős kávézónak lett volna helye, és bár 307 embernek biztosítottak volna megfelelő menekülési útvonalat, felelőtlen, kapzsi magatartásból csaknem háromezer embert engedtek be. A miniszter hozzátette: nem ez volt a végső cél, mert négyezer jegyet nyomtattak ki.

Tizenöt embert állítottak elő a Nyugati téri megemlékezésről

Tizenöt embert állítottak elő vasárnap este a Nyugati térről, ahol az előző éjjel történt tragédiára emlékeztek meg gyertyagyújtással - közölte Pintér Sándor.

A miniszter szavai szerint egyesek a köznyugalom megzavarására használták fel a megemlékezést, tizenöt embert előállítottak, akik visszaéltek a kegyeleti joggal.

Pintér Sándor - aki maga is együttérzését fejezte ki a sajtó előtt az áldozatok hozzátartozóinak - azt mondta: sajnálatos esemény történt, amit emberi felelőtlenség okozott, ezért a büntetőeljárást a rendőrség le fogja folytatni.

Jogi átvizsgálás és ellenőrzések

A jelenlegi jogszabályok felülvizsgálatát, továbbá átfogó ellenőrzéseket ígért a belügyminiszter a szombat éjszakai diszkótragédiához hasonló esetek elkerülése érdekében.

Pintér Sándor vasárnap, késő esti sajtótájékoztatóján emellett fokozott ellenőrzéseket is ígért a hasonló rendezvények helyszínein, amelyeket a katasztrófavédelem, a rendőrség, a vám- és pénzügyőrség, továbbá a tisztiorvosi szolgálat munkatársainak bevonásával végeznek majd.

 

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.