Megrendezik az első Ribisétát Budapesten

A NEM, AZ NEM - ezzel a szlogennel rendezik meg július 20-án az első RibiSétát Budapesten.

A világ számos városában már megrendezett felvonulás előzménye, hogy idén januárban Torontóban egy rendőr kijelentette, hogy ha egy nő el akarja kerülni a nemi erőszakot, akkor ne öltözzön úgy, mint egy ribanc. Ezen a kijelentésen felháborodva vonultak a nők utcára a világ több nagyvárosában, többek között Londonban és Torontóban. A magyar felvonulás tervezett útvonala: Gödör (Erzsébet tér) - Vörösmarty tér - Váci utca - Ferenciek tere - Astoria - Gödör . A menet délután ötkor indul.

A rendezvény honlapján emlékeztetnek arra a 2006-os magyar kutatásra, melyben a megkérdezettek 32 százaléka azt mondta, hogy azok a nők, akiket megerőszakolnak, felelősek abban, hogy megerőszakolják őket. A válaszadók 62 százaléka pedig nem tudta, hogy a házasságon belüli nemi erőszak bűncselekménynek számít.

A program kiáltványa szerint  "A NEM AZ NEM, akkor is, ha mély a dekoltázsom, akkor is, ha rövid a szoknyám, akkor is, ha sötét van, és senki sem látja, akkor is, ha mindenki mással lefekszem, akkor is, ha részeg vagyok, akkor is, ha szép vagyok, akkor is, ha ronda vagyok, akkor is, ha a szexiparban dolgozom, akkor is, ha a főnököm vagy, akkor is, ha rendőr vagy, akkor is, ha a pasim vagy, akkor is, ha a rokonom vagy, akkor is, ha egy széparcú fiú vagyok, akkor is, ha tegnap együtt töltöttük az éjszakát, akkor is, ha egy hotel szobalánya vagyok, akkor is, ha a Nemzetközi Valutaalap elnöke vagy, akkor is, ha nagyon gazdag vagy, akkor is, ha ezelőtt mindig igent mondtam, akkor is, ha te úgy gondolod, hogy igent jelent".

A szervezők felhívják a figyelmet arra, hogy aki a kihívó öltözéket okolja az erőszakért, az az elkövető cinkosa. Szerintük nem a nőknek kell másképpen öltözködniük, hanem a férfiaknak (és a nemi erőszakra vonatkozó törvényeknek) kellene megváltozniuk. Éppen ezért mindenki olyan öltözékben vonulhat fel, amiben akar. Aki szeretne, az öltözhet kihívóan, de ez nem kötelező. Ruha nélkül viszont nem vonulhat senki.

kánikula, hőség,
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.