Unalomból fektetett le nőket a hollywoodi díva

Az Óz, a csodák csodája egykori sztárjának személyi asszisztense most Judy Garlanddel, Hollywood történetének egyik legtragikusabb sorsú színésznőjével töltött viharos éveit írta meg.

Stevie Phillips a Daily Mailnek mesél arról, hogyan találkozott a hatvanas évek elején az akkor már leszállóágban lévő színésznővel. A 38 éves Garland egy londoni lakásban élt és kizárólag az evéssel foglalkozott. A filmstúdiók nem adtak neki munkát közismert alkohol- és drogfüggősége, illetve a kiszámíthatatlan viselkedése miatt.

Warhol-kép Garlandról a Christie's egyik 2008-as aukkcióján. Soha nem érezte magát szépnek vagy vonzónak
Warhol-kép Garlandról a Christie's egyik 2008-as aukcióján. Soha nem érezte magát szépnek vagy vonzónak
Alessia Pierdomenico / Reuters

A szórakoztatóiparban ismert Freddie Fields és David Begelman éppen új ügynökséget alapított, amelyhez szükségük volt egy sztárra, aki beindítja a bizniszt. Begelman felkereste Garlandot és megígérte neki, hogy ismét szerepelhet filmekben, ha lefogy, majd ezzel a lendülettel felpakolta a nőt és három gyerekét egy New York-i gépre.

A magánytól rettegő, neurotikus színésznő személyi asszisztensként ekkor kapta meg Phillipset. A 25 éves lány intézte a fellépéseit, foglalkozott a sajtóval és gyakorlatilag egyfolytában vele volt. Lassan elkezdtek érkezni a filmes és tévés felkérések, és egy koncertkörutat is tető alá hoztak, a díva önpusztító viselkedése azonban semmit nem változott. 

Phillips felidéz egy esetet, amikor a színésznő az ágyban fekve, cigarettázás közben véletlenül felgyújtotta a hálóingét. A pánikban lévő asszisztensnő takarókkal próbálta eloltani a lángokat. Garland egyáltalán nem mutatott érdeklődést az események iránt, csupán megjegyezte kissé megégett lábát vizsgálva, hogy aznap harisnyát kell húznia.

Más alkalommal egy fellépés közben, az öltözőjében épp a műszempillákról beszélgettek, amikor a színésznő hirtelen felvágta a csuklóját. „A ruhám. A hajam. Minden csupa vér lett. Ott álltam megkövülten. De számára ez teljesen normális volt."

Az utóbbi epizód Phillips szerint csupán figyelemfelkeltés volt. Garlandnak ugyanis viszonya volt a nős ügynökével, Begelmannal, akinek később egyébként ő is a szeretője lett. Ezzel a húzással elérte, hogy a férfi azonnal hozzá sietett. Senkinek nem volt azonban érdeke, hogy a színésznő valódi kezelést kapjon és esetleg bekerüljön egy kórházba. Bekötötték a csuklóját, Phillipset pedig elküldték, hogy vegyen annyi karkötőt, amely alól nem látszik ki a kötés.

Begelman hatalmas összegeket tett el saját zsebre. Előfordult, hogy az összeg egy állítólagos zsarolónak kellett, akinek volt egy félmeztelen képe Garlandról, de olyan is, hogy a nem létező biztonsági intézkedések fedezetére kérte a csekkeket.

Phillipset, aki gyerekkora óta rajongott Garlandért, hatalmas sokként érte a színésznő valódi természete. Egy alkalommal a limuzin hátsó ülésén vele is kikezdett, azonban ez a leszbikus kaland csak unaloműző volt az önpusztító színésznő számára.

„Garlandnak állandóan szüksége volt arra, hogy valaki vele legyen, és arra vágyott, hogy önmagáért szeressék, ne csak a tehetsége miatt. Soha nem érezte magát szépnek vagy vonzónak, ha ezt nem mondták neki. (...) A korábbi tapasztalatai miatt boldogtalan volt, gyanakvó és gyakran gonosz. Egyedül az a képessége maradt, hogy szórakoztassa az embereket” – írja könyvében Phillips a tragikus sorsú, 47 évesen barbiturát-túladagolásban elhunyt színésznőről.

Phillips négy éven át maradt Garlanddal, majd ő is ügynökként dolgozott. Első kliense Garland lánya, Liza Minelli volt. Róla Philips azt írja, hogy ugyanolyan drog- és alkoholfüggő lett, mint az anyja, és ez a függőség minden és mindenki mást a háttérbe szorított az életében. Mellette 15 évig tartott ki.

Garlandot kétszer jelölték Oscar-díjra, 1955-ben a Szár születik női főszerepéért, 1962-ben pedig az Ítélet Nürnbergben női mellékszereplőjeként. A díjat egyik alkalommal sem ő kapta meg, egy Golden Globe-ot viszont nyert az előbbivel, és van egy Grammy-díja is az 1962-es albumáért, a Judy at Carnegie Hallért.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.