Jogerősen tizenöt év a siklósnagyfalui brutális rablógyilkosságért

Pénzhez akart jutni születésnapi mulatozásához, ezért agyonvert egy idõs asszonyt tavaly Siklósnagyfaluban az a fiatalember, akinek tizenöt év fegyházbüntetésrõl szóló korábbi büntetését helybenhagyta a Pécsi Ítélõtábla pénteken.

A táblabíróság Krémer László vezette tanácsa megalapozottnak találta az ügyben elsõ fokon eljárt Baranya Megyei Bíróság  határozatát és a 21 éves Orsós Pétert nyereségvágyból, különös  kegyetlenséggel elkövetett emberölésben mondta ki bûnösnek.

A tényállás szerint a fiatalember tavaly június 29-én  italozással ünnepelte 20. születésnapját Siklósnagyfaluban. Amikor a  jelentõs mennyiségben elfogyasztott pálinkától, vodkától, cherrytõl  és sörtõl erõsen ittas állapotba került, arra gondolt, jó lenne az  ünneplést a közeli település, Matty báljában folytatni.

Mivel nem volt pénze az utazáshoz, úgy döntött, hogy egy  közelben lakó idõs asszonytól kér. Elment hozzá, de a 87 éves nõ azt  mondta, nem ad, mert neki sincs. A fiatalember ekkor pálinkát kért  és kapott. Megivott belõle két pohárral, majd elõször ököllel, aztán  egy bottal ütlegelni kezdte vendéglátóját.

A fejére és a felsõtestére sújtott, a bántalmazást az asszony  könyörgésére sem fejezte be, csak akkor hagyta abba, amikor áldozata  már magatehetetlen volt. A férfi a házból 5200 forinttal távozott és  egy ismerõsével szórakozni ment.

Az áldozatra másnap a fia talált rá. Az asszony kórházba került,  de tíz nappal késõbb belehalt sérüléseibe. Gyilkosát pedig elfogta a rendõrség és eljárást indított ellene.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.