Jogerősen öt évre ítélték Kaiser Edét

Jogerősen öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Fővárosi Bíróság Kaiser Edét tíz évvel ezelőtt elkövetett különböző, vagyon elleni bűncselekmények, elsősorban lopások miatt.

A móri bankrablás perében korábban tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt Kaiser Edét ezúttal 12 rendbeli lopás és társtettesként elkövetett csalás miatt mondta ki bűnösnek a bíróság. Korábban, a móri perben a nyomozó- és vádhatóság, továbbá a bíróság is felvázolta Kaiser Ede bűnözői karrierjét: eszerint Kaiser csepeli barátaival egyre súlyosabb bűncselekményeket követett el. Ennek a csúcsa volt a móri mészárlás, alapjai pedig kisebb lopások voltak. Utóbbiakra már a móri ügy nyomozása során fény derült, ám külön ügyszámon kezelték ezeket a nem erőszakos bűncselekményeket.

Az esetek még 1999 márciusa és 2000 júniusa között történtek: nagyobb bevásárlóközpontok kis üzleteibe törtek be, illetve onnan loptak a vádlottak. Több mint húsz ilyen kisebb súlyú ügy került egy aktába, elkülönítve a móri mészárlástól és az azzal együtt kezelt erőszakos bűncselekményektől. A vádlottak kiszemelt célpontjai között pénzváltó is volt. Kaiser ezeknél a bűncselekményeknél elsősorban a figyelő szerepét töltötte be. Összesen 14 rendbeli lopás miatt emeltek vádat ellene, ezért először hat év nyolc hónap börtönbüntetést kapott, de a Fővárosi Bíróság később hatályon kívül helyezte az ítéletet és új eljárást írt elő.

A megismételt eljárásban, 2005 júniusában 5 év szabadságvesztést szabtak ki Kaiser Edére és hat évre eltiltották a közügyek gyakorlásától, ezt hagyta helyben esetében csütörtökön a Fővárosi Bíróság. A perben Hajdú László - akit korábban szintén a móri ügyben vádoltak - egy év börtönbüntetést kapott. Kiglics Attilát, aki a móri per koronatanújaként vált ismertté és aki Kaiser Edével korábban több bűncselekményt is elkövetett - 4 év szabadságvesztésre ítélték. A perben összesen 12 vádlott volt, de a jogerős döntés kihirdetésekor mindössze egy vádlott jelent meg a bíróságon, a többieket távollétükben ítélték el.

Kaiser Edét a legutóbb egy héttel ezelőtt ítélték jogerősen börtönbüntetésre, akkor - ugyancsak a Fővárosi Bíróság - két év három hónap letöltendő börtönbüntetést szabott ki rá egy ausztriai pénzváltóból történt lopás miatt. A bűncselekmény elkövetését korábban azért ismerte be a vádlott, hogy igazolja: nem a móri bankrablásból, hanem ebből a lopásból volt pénze 2002 májusában.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.