Jó, ha van nagy testvér

Szakértők véleménye szerint azoknak az óvodásoknak, akiknek több nagyobb testvére van, kicsit lassabban fejlődik a nyelvi készsége, mint az elsőszülötteknek, aminek valószínűleg az az oka, hogy nekik már kevesebb figyelem jut a szülők részéről. Most azonban Pediatrics című lapban közzétett tanulmány arra hívja fel a figyelmet, hogy egy kellően érzékeny báty vagy nővér segítségével ez a hátrány könnyen leküzdhető.

A vizsgálat során a kutatók 385 ontariói óvodás gyermeket kísértek figyelemmel és megállapították, hogy azok, akik nagycsaládból jöttek, némileg rosszabbul teljesítettek egy egyszerű szókincsellenőrző teszten – ugyanakkor ez a különbség nem jelentkezett azoknál, akiknél jelen volt egy idősebb, figyelmes testvér. Ez pedig arra a fontos jelenségre mutat rá, hogy a kicsik tanulását nemcsak a szülők, de a nagyobb testvérek is jelentősen segíthetik - írja a Mindennapi Pszichológia.

Amint azt a kutatást vezető Heather Prime, a Toronto Egyetem doktorandusz hallgatója kifejtette, a gyerekek nyelvi fejlődésében nagy szerepe lehet a testvéreknek is. Ők ugyanis azonnal észlelik, mi az, amit a kisebb testvérük megért és mi az, amit még nem, így rájuk hangolódva képesek úgy beszélni – akár lassabban, akár egyszerűbb mondatokban, de semmiképpen sem gügyögve –, hogy az a kistestvérük számára könnyebben érhető legyen.

A kutatás során a szakemberek születésüktől fogva figyelték a kiválasztott gyerekeket, majd hároméves korukban egy olyan játékot játszattak velük, melyben a receptív szókincsüket tesztelték – vagyis azokat a szavakat, melyeket a gyerekek megértenek, ha másoktól hallják, még ha ők maguk nem is használják. Egy másik helyzetben pedig aközben figyelték meg őket, hogy idősebb, öt év körüli testvéreikkel játszottak. Az eredmények egyértelműen azt mutatták, hogy bár a sokadik testvérként születettek némi hátránnyal indultak a nyelvi készségek terén, a megfelelően érzékeny idősebb testvérek ezt nagyon jól tudták kompenzálni.

Diane Paul, az amerikai Beszéd-Nyelv-Hallás Társaság munkatársa nagyon érdekesnek tartja a vizsgálat eredményeit, és különösen figyelemre méltónak tartja, hogy már egy ötéves óvodás is milyen pozitív hatással lehet néhány évvel fiatalabb testvére nyelvi készségeinek alakulására. A szakember hozzátette, hogy érdekes lenne ugyanezt a nyelv más aspektusaiban is megvizsgálni, a szülők számára pedig azt üzente, a fenti ismeretek fényében hasznos lehet, ha ők is kifejezetten bátorítják nagyobb gyermeküket arra, hogy öccsükkel vagy húgukkal minél érzékenyebb kommunikációs kapcsolatban álljanak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.