Jelentős forgalmi változások lesznek augusztus 20-a miatt

A forgalomkorlátozások már egy nappal az ünnep elkezdődnek a fővárosban, a változások több busz és villamos vonalát érintik.

Augusztus 19-én családi programok és az előkészületek miatt már lesznek forgalomkorlátozások a város több pontján, így több tömegközlekedési járat is módosított útvonalon közlekedik.

Tűzijáték Budapesten
Reviczky Zsolt Tűzijáték, tüzijáték, augusztus 20. államalapítás ünnepe

Hétfő nulla órától szerda hajnalig lezárják egyebek mellett a Bem rakpartot a Halász utca és a Bem József tér között, a Batthyány teret, a Lánchidat, az Alagutat, a Clark Ádám teret, hétfő és kedd reggel a Hősök terét a tisztavatás miatt. Kedd délután a Szent Jobb körmenet miatt 17 órától 19 óráig a Szent István-bazilika – József Attila utca – Széchenyi István tér – Akadémia utca – Arany János utca – Szent István-bazilika útvonalat. A tűzijáték miatt kedden 17 órától várhatóan 23 óráig lezárják a Petőfi híd – Irinyi József utca – Karinthy Frigyes út – Móricz Zsigmond körtér – Villányi út – Alkotás utca – Vérmező – Margit körút – Bem József utca – Tölgyfa utca – Margit híd által határolt részt a Dunáig. Várhatóan 19 órától nem lehet majd használni az Erzsébet hidat, és a Margit híd – Szent István körút – Bajcsy-Zsilinszky út – Kiskörút – Szabadság híd – Bartók Béla út – Villányi út – Alkotás utca – Vérmező út – Margit körút által határolt területet sem.

A kisföldalatti és a metrók a megszokottnál hosszabb ideig, 23 óra után pedig 10 perces követéssel közlekednek, az utolsó szerelvények 1.15-kor indulnak a Deák Ferenc térről a végállomásokra.

A 2-es villamos augusztus 20-án 17 órától csak a Boráros térig közlekedik a Közvágóhídtól, ugyanettől az időponttól a 2V pótlóbusz nem közlekedik.

Az 5-ös buszok kedden 18 órától két szakaszon, a Pasaréti tér és a Széll Kálmán tér, valamint Rákospalota és a Deák tér között közlekednek.

A 7-es buszcsalád (7, 7A, 7E, 107E) szintén kedden 18 órától várhatóan este fél tizenegyig a Szabadság hídon át közlekedik, üzemideje éjjel 1 óráig tart majd. A 9-es busz kedden 14 és 20 óra között nem áll meg a Bazilikánál, a 178-asok 18 órától nem közlekednek.

A 11-es busz augusztus 19-én üzemkezdettől a 20-i üzemzárásig a Batthyány tér helyett a Széll Kálmán térre közlekedik, innen a Széna tér – Hattyú utca – Fazekas utca – Horvát utca felé haladva tér vissza eredeti útvonalára.

A 16-os busz augusztus 19-én és 20-án nem közlekedik, helyette a Széll Kálmán tér és a Dísz tér között a 16A sűrítve, 1-2 percenként jár, a Deák Ferenc tér felől pedig nagyobb méretű buszokkal rendkívüli járatot indít a BKK 216-os jelzéssel kedden 18 óráig, amely az Erzsébet hídon át közlekedik.

A 18-as villamos kedden 17.30-tól nem közlekedik, a Krisztina tér és a Széll Kálmán tér között 18V jelzéssel villamospótló autóbuszt indít a BKK.

A 19-es és 41-es villamos a hétfői üzemkezdettől augusztus 20-án 17 óráig összevontan, 19-41 jelzéssel közlekedik Kelenföld vasútállomás és a Clark Ádám tér között. A járatok 20-án 17 órától várhatóan 23.30-ig nem járnak, majd hajnali fél kettőig meghosszabbított üzemidővel és sűrítve, a Döbrentei tér és Kelenföld, vasútállomás között közlekednek.

A 61-es villamos kedd este 1.30-ig közlekedik, a menetrendben feltüntetettnél sűrűbb követéssel. A 86-os busz augusztus 19-én üzemkezdettől várhatóan 20-án 17.30-ig módosított útvonalon közlekedik, a 105-ös járat pedig ebben az időszakban a Lánchíd helyett az Erzsébet hídon át jár. A 105-ös busz kedden várhatóan 18 órától üzemzárásig megosztva közlekedik a Gyöngyösi utca és a Deák tér, valamint az Apor Vilmos tér és a Széll Kálmán tér között.

Több éjszakai busz pedig egyes szakaszokon sűrűbben jár, a 914A szerdára virradóan nem közlekedik, a 990-es pedig módosított útvonalon szállít utasokat vasárnap éjszakától szerda hajnalig.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.