Jásziványi fegyverarzenál: helyi képviselő a gyanúsított

A jásziványiak aggódó telefonokkal bombázzák a polgármesterüket, mióta a Nemzeti Nemzeti Nyomozóiroda emberei lecsaptak a teleülés egyik lakosára, aki engedély nélkül fegyverarzenált tartott otthon. A község lakói azonban nem a biztonságukat féltik, hanem a letartóztatott férfit, aki köztiszteletben álló ember – tudta meg az Új Néplap.

Ahogy azt mi is megírtuk, az NNI bejelentés nyomán házkutatást tartott február 26-án egy jásziványi ingatlanban, ahol három gépkarabélyt, tíz maroklőfegyvert, öt puskát, valamint több mint hatezer, különböző hadilőszert foglaltak le. Az ügyben előállították, gyanúsítottként kihallgatták és előzetes letartóztatásba helyezték a lakás 57 éves tulajdonosát. A rendőrség igazságügyi fegyverszakértő bevonásával vizsgálja az illegálisan tartott lőfegyverek, lőszerek eredetét és az esetlegesen bűncselekményben betöltött szerepüket.

Az Új Néplap megtudta, hogy a gyanúsított egy köztiszteletben álló személy, aki évek óta képviselőként működik a településen. A jásziványiakat megdöbbentette az eset, mivel az illetőt békeszerető, jó kedélyű embernek ismerték.

A község fideszes polgármestere, Tari András elmondta a lapnak, hogy a letartóztatás óta több aggódó telefont is kapott, ám az emberek nem a biztonságukat féltik, hanem a képviselőjüket, akiről annyit lehetett tudni korábban, hogy kispuskára volt engedélye.

- Az nem volt köztudott – tette hozzá a polgármester -, hogy képviselőtársunk fegyvereket gyűjt. Azt tudtuk, hogy a traktorokat, a motorokat kedveli, bárki kérte segített a kiskerteket rendbe tenni, különösen az időseknek segített jó szándékkal - mondta Tari András.

A lap megkérdezett egy fegyverszakértőt is a rendőrség által nyilvánosságra hozott képekről. Vágó Ákos szerint egyértelmű, hogy a gyanúsított több törvényt is megsértett.

– A nejlonba és faládába csomagolt, 45-ös kaliberű lőszerek eredetük miatt is törvényt sértenek, ugyanis ezek Kínában készültek, és ez az ország jelenleg embargó alatt áll, ha haditechnikai eszközökről van szó. A másik lényeges törvénysértés a hangtompítók használata, hazánkban ezeknek polgári alkalmazása tiltott. Itt pisztolyon, puskán egyaránt alkalmazták, illetve a videófelvételen is látható, hogy több hangtompító is volt a lefoglalt eszközök között – magyarázta, hozzátéve, feltételezhetően ezek javarésze házilag készített.

Vágó Ákos szerint több fegyvert is átalakítottak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.