Izompusztító vegyület a háztartásokban

A Kalifornia és a Colorado Egyetem kutatói állatkísérletek segítségével kimutatták, hogy a legtöbb szappanban, dezodorban, szájvízben, fogkrémben, sőt még játékokban vagy szemeteszsákokban is megtalálható triklozán nevű szintetikus vegyület jelentős mértékben rontja az izomfunkciókat.

A szakemberek kémcsőben végzett kísérletek során szívizomsejteken, valamint a vázizomzat rostjain tesztelték a triklozán hatását, és azt tapasztalták, hogy elektromos inger hatására az izmok nem rándultak össze, mivel az ehhez szükséges proteinek funkciói megrongálódtak – ismerteti  a tanulmányt a Medipress.

A tudóscsoport ezután kétféle állatkísérletet is lefolytatott. Az egyik során egereket használtak fel, és megállapították, hogy azok szívfunkciói a triklozán hatására 25 százalékos romlást mutattak már 20 perc elteltével. Ezt követően pontyokon is tesztelték az anyagot, és hét nap elteltével már kimutatható volt, hogy a halak úszóképessége nagymértékben visszaesett.

Amint arról Isaac Pessah kutatásvezető a Proceedings of the National Academy of Sciences című lapban beszámolt, a triklozán oly módon fejti ki káros hatását, hogy két alapvető fontosságú protein között megzavarja a kapcsolatot. A szakemberek szerint nem lenne szabad engedni ennek az adalékanyagnak a használatát, mivel egyértelműen káros az egészségre, valamint a környezetre is, ráadásul széleskörű alkalmazása akár még egy rezisztens baktérium kifejlődését is eredményezheti.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.