Ittasan karambolozott, és még fenyegetőzött is

Két személyautóval és egy tehergépkocsival is karambolozott, majd többeket megfenyegetett egy feltehetőleg ittas férfi a főváros V. kerületében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kommunikációs osztályának vezetője az MTI-vel.

Szekeres Tibor elmondta, a 42 éves budapesti férfi először a Hold és Kálmán Imre utca kereszteződésében koccant neki egy álló személyautónak, kisebb kárt okozva. A férfi azonban agresszívan lépett fel a vétlen sofőrrel szemben, és azzal fenyegette az ott állókat, hogy megveri, lelövi őket.

A férfi ezután elhagyta a helyszínt, de nem jutott messze; a Hold és az Alkotmány utca kereszteződésében - egy elsőbbségadás-táblát figyelmen kívül hagyva - nekiütközött egy személy- és egy teherautónak.

A sofőr ebben a karambolban kisebb sérülést szenvedett, a rendőrök vér- és vizeletvizsgálatra vitték. Az MTI úgy tudja, a férfi ittas volt.

A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja, a fenyegetőzés miatt garázdaságért eljárást indítottak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.