Ittas volt a Bodnár által elütött kerékpáros

Ittas volt a Bodnár László, a Debrecen labdarúgója által halálra gázolt kerékpáros - derül ki a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei rendőrség közleményéből.

A rendőrség nem közölte a balesetben résztvevőket, de az MTI korábban beszámolt róla, hogy Bodnár László, a Bajnokok Ligája főtáblájára jutott DVSC-TEVA futballistája gázolt el pénteken késő este egy kerékpárost Nyírbátorban.

Ittas volt az elütött kerékpáros
Nyírbátor, 2009. augusztus 29. Rendőrök helyszínelnek egy személyautó mellett a nyírbátori Császári úton, miután Bodnár László, a Bajnokok Ligája főtáblájára jutott Debrecen labdarúgója 2009. augusztus 28-án késő este halálra gázolt egy előtte közlekedő kerékpárost Nyírbátorban. A klub honlapján olvasható közlemény szerint a válogatott védő szüleihez tartott Mátészalkára, amikor a baleset történt. A láthatóságimellényt viselő, 34 éves nyírvasvári illetőségű férfi a helyszínen életét vesztette. Az ügyben szakértők bevonásával büntetőeljárás indult. Az autót vezető 30 éves férfit könnyű sérülésekkel szállították kórházba. MTI Fotó: Taipusz Attila

A megyei rendőr-főkapitányság kedden kapta meg az előzetes igazságügyi orvos szakértői véleményt az elgázolt férfi boncolásáról, és ez kimondja, hogy a férfi a halála időpontjában „igen súlyos alkoholos befolyásoltság alatt állt". A rendőrségi vizsgálat azt is megállapította, hogy a láthatósági mellényt viselő biciklis az út felezővonalának közelében haladt, amikor az autó hátulról elütötte.

Bodnárt megszondáztatták a helyszínen, de a teszt nem mutatott ittasságot. Az ügyben a megyei főkapitányság halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt folytat büntetőeljárást.

A rendőrség közlése szerint még nem készült el az igazságügyi műszaki szakértő jelentése, amely többek között arra ad választ, hogy a gépkocsi mekkora sebességgel haladt a baleset bekövetkeztekor. A sportolót csak ezután hallgatják ki, és "a felelősség kérdésének mérlegelésére csak ezt követően kerül sor".

A DVSC-TEVA közleményt adott ki szombaton, e szerint a válogatott védő szüleihez tartott Mátészalkára, amikor a baleset történt. A rendőrség ugyancsak szombaton annyit közölt, hogy pénteken 21 óra körül Nyírbátor lakott területén kívül, a Császári úton személygépkocsi gázolt el egy előtte közlekedő kerékpárost. A láthatósági mellényt viselő, 34 éves nyírvasvári férfi a helyszínen meghalt, az autót vezető 30 éves férfit könnyű sérülésekkel kórházba szállították.

Bodnár az eset miatt úgy döntött, hogy nem vállalja a szereplést a válogatott szombati, a svédek és jövő szerdai, a portugálok elleni világbajnoki selejtezőjén.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.