Itt a trailer: durva lett Brad Pitt zombis fimje!

Megjelent a World War Z várva várt előzetese! Az első képkockák alapján a film izgalmasnak ígérkezik: Brad Pitt a családjával próbál menekülni többezernyi vérszomjas zombi elől.

A részben Magyarországon forgatott Z világháború (World War Z) című zombifilm Brad Pitt főszereplésével és produceri közreműködésével készült, 125 millió dolláros költségvetésből.

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat

A stáb öt hetet forgatott nálunk tavaly nyáron és ősszel, Kőbányán, a konzervgyárban vettek fel egy zombimészárlást, amely a történet szerint egy moszkvai autógyárban játszódik. A több száz magyar statiszta zombit, katonát és civil áldozatot alakított (míg a magyar terrorelhárítás bohócsipkát húzott, és lefoglalta a kellékként használt fegyvereket).

A készülő film végül idén nyáron héthetes pótforgatásra szorult, ami a filmiparban igencsak ritkaságszámba megy. Ez azt jelentette, hogy a történetben jelentős változtatásokat eszközöltek, vagyis nem csak néhány jelenetet vettek fel újra.

A villámgyorsan szerződtetett sztár-forgatókönyvíró, Damon Lindelof – akinek nevéhez olyan sikerfilmek és -sorozatok fűződnek, mint a a Lost, a Star Trek 2 vagy a Prometheus – az újraforgatásra szoruló részen kívül a film fináléját is alaposan átírta.

Ez a manőver a bemutatóra is komoly hatással volt: eredetileg idén decemberre tervezték, ám a forgatás közben felmerült problémák miatt eltolták jövő nyárra. Aki viszont nem bír addig várni, néhány izgalmas jelenetet már most megnézhet a filmből!

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.