Iszonyatos kegyetlenséggel végezte ki nagyszüleit

Bárddal fejbe vágta őket, majd egy késsel elvágta idős nagyszülei torkát egy férfi Hosszúpályiban. A gyilkosság gyanúsítottja hiába kért pénzt nagyanyjától, az nem adott neki, ezért brutálisan végzett vele és később nagyapjával is. A tőlük ellopott pénzből szüleit látta vendégül a férfi.

A gyilkosság gyanúsítottja, K. Csaba tanúmeghallgatásán azt állította, nem tartotta a kapcsolatot a nagyszüleivel. A gyilkosság napján dolgozni ment, délután pedig barátnőjéhez. Csak este értesült a bűncselekményről.

Az áldozatok veje hívta fel a rendőrséget április 4-én este, hogy házukban holtan találtak felesége idős szüleire. A bejelentő a hatóságoknak elmondta, hogy január 24-én költöztek anyósáékhoz nevelt lányával és feleségével, hogy gondoskodjanak a nő betegeskedő édesanyjáról. A feleség debreceni lakásában maradt az asszony fia, K. Csaba.

A család április 3-án Debrecenbe autózott, este pedig együtt vacsoráztak, majd a városban aludtak. Másnap hazaérve vérbe fagyva találták meg a nagyszülőket.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság meghallgatta az idős áldozatok fiát is tanúként, aki elmondta, hogy K. Csaba korábban többször meglopta saját nagyszüleit.

A hatóságok a gyanúsított mindkét kezén sérüléseket találtak, amelyeket állítása szerint barkácsolás közben szerzett – számol be a police.hu. A férfi először zavart volt a kihallgatása során, majd később elismerte, ő ölte meg nagyszüleit. Elmondása szerint öt éve romlott meg kapcsolata az idősekkel. K. Csaba nagy összegű hitelt vett fel, amit nem tudott törleszteni, ekkor próbált meg nagyszüleitől pénzt kérni.

Április 3-án egy szatyorba tett húsvágó bárddal indult útnak Hosszúpályiba. Hamar kiderült, hogy az idősek nem adnak pénzt neki, ezért mikor nagymamája bement az egyik szobába, a férfi karjánál fogva rángatta őt, amitől a nagymama az ágyra esett, az unoka ezután a bárddal teljes erőből fejbe vágta.

A gyanúsított ekkor már tudta, nagyapjával is végeznie kell: Behívta őt a szobába, majd őt is teljes erőből fejbe vágta. A nagyapa többször felhörgött, ezért a férfi még párszor fejbe vágta mind a kettőjüket, és hogy biztosra menjen, egy köntöst kötött az arcukra, hogy megfulladjanak. A hidegvérű gyilkosnak azonban még ez sem volt elég, kiment egy késért a konyhába és mindkét nagyszülőjét többször nyakon szúrta.

K. Csaba a gyanú szerint ezután megvárta, míg beesteledett, ellopta nagyszülei pénzét, és Debrecenbe ment. A gyilkossággal kapcsolatos bizonyítékokat a lakóházuk szemétledobójába dobta. Ezután vendégül látta szüleit, a számlát a rabolt pénzből állta.

A bíróság április 8-án elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.