Ismét kitört a Merapi vulkán

Jáván ismét kitört a Merapi, míg Indonézia keleti felén földrengés és cunamiriadó borzolja a kedélyeket.

Safari Dwiyono indonéziai vulkanológus elmondta, hogy október 26. óta még nem volt ennyire aktív a tűzhányó, amely forró hamut és köveket lövellt a magasba. A nap folyamán már két kitörést jegyeztek fel. Áldozatokról nem érkezett jelentés. A vulkán közelében élők többségét, mintegy 70 ezer embert már korábban biztonságos helyre költöztették.

Susilo Bambang Yudhonono indonéz államfő éppen szerdán látogatott a térségbe, és a kitelepített lakosság türelmét kérte.

Szakértők szerint még hetekig aktív lehet Indonézia legveszélyesebbnek tartott tűzhányója, amely október 26. óta már közel negyven ember halálát okozta. A Merapi egyik legsúlyosabb kitörését 1930-ban jegyezték fel: akkor 1300 ember életét oltotta ki.

Földrengés és cunamiriadó

Eközben az Indonézia keleti felén található Pápua tartomány partjainál 6,1-es földmozgás volt, melynek epicentrumát 29 kilométeres mélységben regisztrálta az amerikai földtani intézet (USGS). Károkról és sérültekről nem érkezett jelentés, és a hatóságok cunamiriadót sem rendeltek el.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.