Az elsőfokú ítélet kihirdetésekor Köszler Ferenc bíró egyebek mellett arra utalt: a vádlott a történtek idején átmeneti, kóros tudatzavarban szenvedett, ami súlyos mértékben akadályozta tette következményeinek felismerésében. Valóban öngyilkosságot tervezett, de közben megváltoztatta szándékát, és végül egy általa igen jól ismert úton hajtott az árokba nagy sebességgel, aminek oka a kimerültség lehetett.

A bíró megemlítette: az asszony - akit fizikailag és lelkileg igencsak megviselt a válás - már órák óta autózott gyermekével, ez okozhatta kimerültségét. Kitért arra is: az asszony a baleset után azzal hívta fel anyósát, apósát, hogy baleset érte őket, hívjanak mentőt, és csak a mentőkkel közölte, meg akart halni; ekkortól kezelte közlekedési baleset helyett bűncselekményként az ügyet a rendőrség.

Köszler Ferenc hozzátette: vallomásában a nő "balesetnek" nevezte a történteket, és arról beszélt, rá akart ijeszteni a férjére, hogy az ne hagyja el.

Az ügy másodszor került e bírói fórum elé; az első fokon meghozott felmentő döntést a Győri Ítélőtábla megalapozatlanság és eljárási hibák miatt hatályon kívül helyezte, és új eljárást rendelt el.

A vádirat szerint a válófélben lévő nő célja az volt, hogy "végleg elveszi a gyermeket az apjától", és már napokkal az öngyilkossági kísérlet előtt foglalkozott azzal a gondolattal, hogy kisfiával együtt hal meg.
Búcsúlevelet írt férjének, keresztanyjának és a férje szüleinek, majd a kisfiúval kocsiba ült. Először azt gondolta, hogy egy szerpentinről a szakadékba hajt, végül azonban Győr közelében, egy egyenes útszakaszon 90-100 kilométeres óránkénti sebességnél jobbra rántotta a kormányt, és árokba hajtott.

A gépkocsi még mintegy száz métert csúszott, majd felborult. Sem a vádlott, sem a kisfia nem sérült meg.