Illegális dohánygyárra csapott le a NAV

Több tonna vízipipadohányt gyártott engedély nélkül négy férfi egy Budakeszin bérelt telephelyen. A társaság tagjait letartóztatták - közölte a Pest Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-vel.

Gyugyi Csilla elmondta, hogy a NAV Bűnügyi Főigazgatóságának nyomozói október 28-án 2400 kilogramm, a kiskereskedelem számára előkészített és 2000 kilogramm, még be nem csomagolt vízipipadohányt foglaltak le berendezésekkel és alapanyagokkal együtt a Pest megyei városban.

Ugyanezen a napon egy biatorbágyi bérelt raktárban további 3840 kilogramm, szintén Budakeszin előállított vízipipadohányt találtak.

Mint kiderült, a négy férfi kifejezetten értékesítési célból gyártotta és csomagolta a dohányt. Raktárakat béreltek, a dohány előállításához szükséges alapanyagokat (dohányvágatokat, melaszt), technikai eszközöket, berendezéseket pedig Olaszországból szerezték be.

Noha dohánygyártmányt előállítani, dohányüzemet működtetni csak adóraktári engedéllyel lehet, a gyanúsítottak nem kértek ilyen engedélyt, vagyis bűncselekményt követtek el - mondta a szóvivő.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája szerdán elrendelte az érintettek előzetes letartóztatását.

A négy férfi ellen különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás - közölte Gyugyi Csilla.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.