Illegális bevándorlókat fogtak két megyében

Csongrádban és Győr-Moson-Sopronban összesen 38 határsértőt fogtak el a rendőrök.

Tizenegy csoportban összesen harminc határsértőt fogtak el a Szegedi Határrendészeti Kirendeltség és a Készenléti Rendőrség járőrei a polgárőrséggel együttműködve Csongrád megye déli részén az elmúlt 24 órában.

A megyei rendőr-főkapitányság szóvivője, Szenti Szabolcs elmondta, a legtöbben hajnali 1 óra után Röszke külterületén próbálkoztak. Ott két csoportban tizenkét embert, pakisztáni és koszovói állampolgárokat állítottak elő a rendőrök. Az elfogottak többsége menekültstátusz iránti kérelmet terjesztett elő.

Győr-Moson-Sopron megyében pedig még szombat este nyolc illegális bevándorlót fogtak el a rendőrök. Az M1-es autópályán egy román rendszámú mikrobuszban három gambiai férfit találtak, mindannyian a debreceni befogadó állomásról szöktek meg, egyiküknél humanitárius tartózkodási engedély, míg két honfitársánál a tábor területére érvényes okmány volt.

Vasárnap délelőtt pedig két nemzetközi vonatról öt külföldit szállítottak le a határrendészet járőrei. A három pakisztáni és két koszovói férfi semmilyen okmánnyal nem rendelkezett. A nyolc férfival szemben tiltott határátlépés kísérlete miatt indított szabálysértési eljárást a rendőrség.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.