Ikreket vár Vilmos herceg felesége?

Az átlagosnál nagyobb az esélye annak, hogy Vilmos herceg felesége ikreket vár – legalábbis erre a következtetésre jutottak a brit sajtó által kedden megszólaltatott szakértők abból a tényből, hogy Katalin hercegnőt heveny terhességi rosszullétek miatt kórházban kezelik.

A cambridge-i hercegnő terhességét előző este jelentette be teljesen váratlanul a St. James-palota - Vilmos és édesapja, Károly trónörökös közös londoni hivatala -, amelynek szóvivője egyben arról is tájékoztatta a közvéleményt, hogy Katalint kórházba vitték a terhesség okozta "nagyon heveny rosszullétei" miatt.

Katalin hercegnő

A hivatalos tájékoztatás szerint Vilmos hitvese a hyperemesis gravidarum nevű tünetegyüttestől szenved. Ez - ahogy a keddi brit lapoknak nyilatkozó szakorvosok elmondták - a várandós nők 0,5-1 százalékát érinti, vagyis sokkal ritkább a terhesség korai szakaszára jellemző "normál" rosszulléteknél, és azért igényel minden esetben kórházi kezelést, mert fennáll a páciens kiszáradásának, vagy esetleg kóros fogyásának kockázata.

A The Daily Telegraph című tekintélyes konzervatív brit napilap által megszólaltatott szakértő ugyanakkor elmondta azt is, hogy a tünet ilyen heveny változatától szenvedő terhes nők esetében az átlagosánál kétszer-háromszor nagyobb az esélye az ikerterhességnek, mivel a rosszulléteket okozó terhességi hormon megnövekedett mennyiségét egynél több magzat jelenléte is okozhatja.

A brit királyi családnak a trónhoz ennyire közeli szintjén még soha nem születtek ikrek, és azonnal felmerül a kérdés, hogy ha Katalin hercegnő ikreknek adna életet, az utódok közül ki örökölné majdan a koronát. A Telegraph hírmagyarázói szerint ebben az esetben is az egyszerű születési sorrend döntene: az újszülöttek közül az lenne a trón várományosa, amelyik először a világra jön.

A brit lapoknak nyilatkozó szakértők azonban hangsúlyosan felhívták a figyelmet arra is, hogy a tüneteket semmiféleképpen nem lehet az ikerterhesség biztos jelének tekinteni.

Fogadnak a babára a britek és az ausztrálok is

A hercegi utód érkezésének hírére azonnal beindult a londoni fogadóipar is, a cégek minden lehetséges fogadásra téteket kínálnak, de a legnépszerűbb játéklehetőség máris az, hogy miként hívják majd Vilmos és Katalin elsőszülött gyermekét.

A William Hill országos fogadóhálózat a legnagyobb valószínűségű, és így a legkisebb nyereményesélyű lehetséges nevek között kínálja játékra a Charles, az Elizabeth, a George és a Victoria keresztneveket; ezekre 10/1-es nyereményeséllyel lehetett kedden fogadásokat kötni.

A cég nyilvánvalóan abból a meggondolásból tette az első helyekre ezeket a névlehetőségeket, hogy a hercegi pár nagy valószínűséggel megtiszteli a felmenőket - vagyis leánygyermek esetén II. Erzsébet királynőt és az üknagymamát, Viktória királynőt, fiú utód esetén Károly trónörököst, Vilmos édesapját, valamint az uralkodó néhai apját, VI. György királyt - azzal, hogy elsőszülöttjének keresztnevei között szerepel majd az ő nevük is.

A William Hill ugyanakkor valamivel kisebb valószínűséggel - és így nagyobb, 12/1-es nyereményaránnyal - kínálta kedden azt a fogadási lehetőséget, hogy Vilmos és Katalin a herceg 1997-ben elhunyt édesanyjáról, Diana hercegnőről nevezi el gyermekét, ha az leánynak születik.

A fogadásokért bolonduló ausztrálok, akik a Nemzetközösség tagjaként valamikori államfőjüket tisztelhetik majd a brit hercegi pár elsőszülöttjében, szintén lelkesen adják le tippjeiket a baba nemére és nevére.

A keddi állás szerint a Mary, a Victoria és a John nyolcszoros pénzt fizet, a bátrabbak olyan nevekre is tippelhetnek, mint a Brynne vagy a Fergie. Előbbi esetén 1 dollárra 150, utóbbinál pedig 250 dollárt fizetnek.

A keresztszülőségre is lehet tippelni, a legtöbben Vilmos fivérét, Harry herceget, illetve Katalin húgát, Pippa Middletont tartják esélyesnek. A fantáziadúsabbak David és Victoria Beckhamet is el tudják képzelni erre a szerepre.

Korai volt a bejelentés

Azt, hogy mikor várható az utód, még a brit sajtó is csak találgatja. Az udvar mindössze annyit közölt, hogy a terhesség még nem tart a 12. heténél, vagyis annál a legkorábbi időpontnál, amikor általában nyilvánosságra hozzák, ha a királyi családban gyermek érkezése várható. Általános az a közvélekedés, hogy az udvar a hercegnő nyilván eltitkolhatatlan kórházi kezelése miatt kényszerült a hír korai közzétételére.

A The Sun - a legnagyobb brit bulvárlap - palotabeli bennfentesei szerint Katalin várandósságáról a királynő sem tudott a hétfő esti bejelentés előtt, mivel a házaspár Katalin kórházba vonulása előtt még neki sem árulta el a titkot.

A hercegi pár első gyermeke lesz II. Erzsébet királynő harmadik olyan leszármazottja, aki majdan örökli tőle a koronát.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.