Ikertestvérét késelte meg egy horvát modell

Gyilkossági kísérlettel vádolnak egy 22 éves horvát modellt, aki megkéselte az ikertestvérét. Az eset vasárnap éjjel történt Rijekában. Az egypetéjű ikerlányok egy férfin vesztek össze.

A szomszédokat megdöbbentette az eset, hiszen Sara és Dajana Grkovic mindig barátságosan viselkedett velük. A Mirror idéz egy helyi tévének nyilatkozó szomszédot, aki szerint a két lány „mint két borsószem a héjában” makulátlanul csinos és udvarias volt. „Sohasem tudtam, melyikük jön velem szemben a folyosón, de akármelyik is volt, mindig hangosan köszönt. Egy férfin veszhettek össze, aki mindkettőjüknek tetszett. Úgy tűnik, az illető Dajana mellett döntött, és Sara ezen húzta fel magát" – folytatta a jól tájékozott szomszéd.

A házbeliek azért hozzátették azt is, hogy amióta az édesanyjuk elutazott Németországba dolgozni, az ikerlányok eléggé vad életet éltek, ráadásul szenvedélyesen versenyeztek azon, hogy melyikük a vonzóbb. „Mindketten lenyűgözően gyönyörűek. Aligha aggódtak azon, hogy más nők felveszik velük a versenyt. Mivel a konkurencia kiesett, így egymásra voltak féltékenyek" – idézte az egyik ismerősüket a New York Post.

Vasárnap a vita hevében előkerült egy konyhakés is, amellyel Sara mély sebet ejtett a testvére mellkasán és combján. Dajanát az intenzív osztályon kezelik, de az orvosok szerint stabil az állapota. Sarát a rendőrség a helyszínen tartóztatta le.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.