III/III-as ügynök volt a Piramis alapítója

Som Lajos önként árulta el, hogy az „átkos” rendszerben besúgó volt.

A Piramis együttes alapítója és vezetője a Best Magazinnak emlékezett vissza, hogyan szervezték be III/III-as ügynöknek a hetvenes években. A basszusgitáros elmondása szerint egy díjkiosztó rendezvény után nyomozók jelentek meg otthonában. A rendezvényen ugyanis Som Lajos egyik slágerükbe bejátszotta a himnusz részleteit.

„Mindenki meglepődött, de én úgy voltam vele, ünnepivé teszem a hangulatot. A tömeg pedig őrjöngeni kezdett, erre kivonult a hatóság, hogy rendet tegyen” – mesélte a lapnak.

Som Lajost ezt követően egy hotelszobában faggatták, majd közölték vele, minden olyan dologról hírt kell adnia, ami államellenes, káros a Magyar Népköztársaságra nézve.

„Abban a pillanatban megértettem, hogy itt nagy baj van, III/III-as ügynököt akarnak belőlem csinálni” – mondja a Piramis alapítója, aki három nap gondolkodási időt kért, és megkérdezte apját. Édesapja azt tanácsolta, csak arra figyeljen, mit mond, és mindig becsülete szerint döntsön. Som Lajos a zenekart is beavatta a történtekbe.

A Piramis alapítója ezután személyesen jelentett a III/III-as ügyosztálynak, többek közt Nagy Feróról és Révész Sándorról, a Piramis énekeséről.

Az ügynökmunka saját bevallása szerint nem ment túl jól Som Lajosnak, ezért megpróbálták megfélemlíteni. 1982-ben letartóztatták azzal a váddal, hogy aranyat próbált Magyarországra csempészni. Két év két hónap letöltendőt kapott másodfokon. Miután megkapta a behívót, a hegyekben bujkált, majd Berecz Jánosnak, az MSZMP külügyi osztályvezetőjének titkárságát hívta, ahol elintézték ügyét, és Kádár János személyes közbenjárásának köszönhetően kegyelmet kapott.

A rendszerváltást követően Som Lajos is megszabadult az ügynökösködéstől, iratait azonban máig őrzik valahol.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.