Így látják a fiatalok Magyarországot

Magyarország szubjektív atlasza címmel jelent meg az a kötet, amely mintegy ötven fiatal alkotó elképzelését mutatja be hazájáról. Az alkotók személyes történeteken keresztül rajzolták meg a mai Magyarország képét.

A nemzetközi sorozat hazai kötetének előszavát Parti Nagy Lajos írta, aki bevezetőjében úgy fogalmaz: "aki fellapozza ezt a különös és kézenfekvő könyvet, az különös és kézenfekvő dolgokat tudhat meg Magyarországról".

A Kitchen Budapest közlése szerint a HVG Könyvekkel közös kiadásban megjelent kötet alkotói arra keresik a választ, hogy meg lehet-e rajzolni Magyarország portréját egyetlen, közösen fogott ceruzával, sikerülhet-e bármennyire is feltérképezni ezt az országot minden optimizmusával és pesszimizmusával, büszkeségével és költőiségével együtt egyetlen kiadványban.

A Kitchen Budapest médialabor és Annelys de Vet holland tervező - akit a Kitchen Budapest kért fel, hogy elkészítse a korábban kiadott szubjektív atlaszai mellé a magyar kiadást is - ötven fiatal alkotót hívott össze, hogy hazájukról képet alkossanak.

A kötetben szó van a XX. század legjellegzetesebb népi épületeitől kezdve a vízparti vityillókig, a legjobb és legrosszabb dolgoktól ártatlan gyerekversekig és nemzeti méreteket öltő korrupcióig, fröccstől és ropitól a zöldségeskertekig és kiárusított termékekig sok mindenről. Ezek a szokatlan történetek együtt fejezik ki azt, hogy a kulturális identitás folyamatos mozgásban van.

"Első pillantásra a nacionalizmust és a kulturális identitásról szóló beszédet csak egy hajszál választja el" - írja Annelys de Vet a kiadvány honlapján, hozzátéve, hogy miközben az atlasz összeállításán dolgoztak, ez a konfliktus végig vita tárgyát képezte. E könyv célja a kulturális sokszínűség bemutatása és a személyes tapasztalatnak, mint a kollektív élmény részének a hangsúlyozása - emeli ki.

Mint írja, a könyv megjelenésével nyomatékosítani szeretnék, hogy a kultúra nem statikus, hanem folyamatosan mozgásban van, és mindenki számára más, bár ez semmiképpen nem jelenti azt, hogy ne lehetne beszélni közös értékekről vagy nemzeti szellemről.

"Ez a könyv nem Magyarország történetét mondja el, hanem Magyarország történeteinek terjedelmes gyűjteményét mutatja be" - hangsúlyozza, hozzátéve, reméli, hogy ezzel "eszközül szolgál azzal a hangos kórussal szemben, amely ragaszkodik a valóság leegyszerűsített, statikus nézetéhez".

Az alkotófolyamatról Bujdosó Attila a kötet szerkesztője úgy nyilatkozott: körülbelül ötven társalkotó és egy fiatal magyar tervezőgrafikus, Borsa Aliz közreműködésével készítették el a könyvet. A résztvevőket egy nyilvános pályázaton választották ki. Arra törekedtek, hogy minél sokrétűbb tudású és szakmai hátterű csoportot állítsanak össze, így művészeken és designereken túl építészeknek, informatikusoknak, szociológusoknak, hackereknek és közéleti aktivistáknak is meghirdették a pályázatot.

Az alkotók között van többek között Bölecz Lilla tervezőgrafikus, Czél Mátyás média-design szakos hallgató, Farkas Kata grafikus, Kovács Zoltán építész, Navratil Judit képzőművész, Papp Zsolt grafikus, Pásztor Eszter tolmács-fordító, Rácz Miklós régész-építész és Soltész Noémi építész.

Annelys de Vet, a szubjektív országatlaszok ötletgazdája egy kéthetes workshop keretében személyesen találkozott az alkotókkal, akik nemcsak ötleteikkel, hanem konkrét vizuális munkáikkal is hozzájárultak a könyvhöz. A workshopot a Kitchen Budapestben rendezték meg 2010. november 22. és december 3. között, a kiadvány tervezésére és végleges szerkesztésére 2011 januárjában került sor Annelys de Vet brüsszeli stúdiójában, majd Budapesten és Gödöllőn.

A kötet bemutatóját vasárnap tartják Budapesten, a WAMP-on, az Erzsébet téri sétányon, rossz idő esetén a Gödör Klubban.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.