„Így jön értem a halál”

Könyvet írt a leukémia elleni küzdelméről Guido Westerwelle. A volt német külügyminiszter és exalkancellár nem tagadja: rettegett a haláltól, de sosem adta fel. A betegség sokban, nem csak a külsejében változtatta meg.

Az arrogáns, barátságtalan stílusnak, az önelégült mosolynak nyoma sincs. A színpadon egy sápadt, láthatóan megroggyant, felpuffadt arcú férfi ül. Guido Westerwelle volt német külügyminiszter és egykori alkancellár hosszú szünet után ismét a nyilvánosság elé lépett, mégpedig tőle szokatlan „küldetéssel”. Most megjelent könyvéről (Zwi­schen zwei Leben, Két élet között) beszélt annak berlini bemutatóján. Jó egyéves kihagyás után a német liberálisok (FDP) volt elnöke interjúkat is adott, a Der Spiegel hírmagazin címlapsztorit szentelt a leukémiában szenvedett liberális politikus felgyógyulásának.

Az idén 53 éves Westerwellét tavaly júniusban érte derült égből villámcsapásként a hír, hogy leukémiája van. Sportsérüléssel ment orvoshoz, s a vizsgálatok során derült ki, hogy a többszörös kemoterápia sem segít. A nyár végére a túlélési esélye tíz százalékra csökkent, s az orvosok szerint csak őssejt-transzplantáció segíthet. Nagy nehezen találtak is donort, az illető azonban meggondolta magát. Újabb hetek teltek el, s Westerwelle nem tagadja: rettegett a haláltól, de a reményt sosem adta fel. Az erőt az őt körülvevő szeretetből merítette – furcsa hallani-olvasni ezt egy olyan embertől, aki a hatalomban kevés szeretetet és együttérzést tanúsított.

Guido Westerwelle rettegett a haláltól
Guido Westerwelle rettegett a haláltól
Hannibal Hanschke / Reuters

Az újabb donorról akkor értesült, amikor Angela Merkel kancellárral ebédelt egy kölni étteremben. A csontvelő-beültetés után azonban az immunrendszere fellázadt az új vérképző szerv ellen. Mint írja, egy nap elkezdett remegni, mintha egy nagyfeszültségű vezetékhez kapcsolták volna, majd a szíve egyre lassabban vert, mintha egy fátyol borította volna el. – Azt éreztem, igen, így jön el értem a halál – írja.

A berlini bemutatón Westerwelle ugyan tagadta, hogy a halálközeli betegség más embert faragott volna belőle, de megnyilvánulásaiból is érezhető: nem csak külső megjelenésében változott meg. A könyvet azért írta, hogy másoknak erőt, bátorságot adjon a küzdelemhez. Mert ez az igazi harc, nem a politika.  

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.