Repülőgépeknél is gyorsabb ez a mágnesvasút

Óránkénti 1019 kilométeres sebességgel száguldott a tesztpályán a lebegő mágnesvasút (maglev), amely így megdöntötte saját korábbi világrekordját.    

A rakétameghajtású, 900 kilogramm súlyú mágnesvasút saját március 4-ei világcsúcsát döntötte meg. Akkor 825 kilométer/órás sebességgel száguldott a különleges tervezésű, mintegy 640 méter hosszú tesztpályán az Új-Mexikó államban lévő Holloman légi támaszponton - adta hírül a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő hírportál.

A maglev-szerelvények a mágneses rendszernek köszönhetően nem érintkeznek a vasúti sínnel, hanem fölötte lebegnek, így csak levegővel való súrlódásuk korlátozza sebességüket. Ahhoz, hogy a mágnesek a lehető legjobban működjenek, a mérnököknek először le kellett hűteniük azokat az abszolút nulla fok fölötti négy kelvin fokra (mínusz 269 Celsius-fok). Ehhez a művelethez nagyon hideg folyékony héliumot használtak - közölte Shawn Morgenstern alezredes, a 846. kísérleti század parancsnoka.

A rekorddöntés ellenére a kísérlet nem pontosan az elképzelések szerint zajlott. A tervek szerint változtatnának a vonat formáján, és ki akarnak próbálni a jelenleginél könnyebb anyagokat is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.