Időseket bántalmazó rablókat ítélt el a bíróság

Tizenöt vádlottból tizenkettőt szabadságvesztésre ítélt pénteken a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság abban a büntetőügyben, amelyben a csoport tagjait azzal vádolták, hogy még 2009-ben több mint egytucatnyi idős, zömében egyedül élő embert támadtak meg otthonukban az éjjeli órákban.

A bíróság megállapította, hogy a vádlottak különböző összetételű, néhány fős csoportokba szerveződve követték el a bűncselekményeket Budapesten, illetve Pest megyében. A főként egyedül lakó idős sértetteket megfigyelték, majd az éjszakai órákban rontottak rájuk. A maszkot, baseballsapkát, kesztyűt viselő elkövetők betörték áldozataik ajtaját vagy ablakát, és arra kényszerítették az idős embereket, hogy adják át értékeiket. A sértetteket lefogták, ököllel arcul ütötték, fojtogatták, fenyegették, majd megkötözve hagyták őket a lakásban. Egy budapesti idős asszonyt dróttal fojtogattak, egy sülysápi férfit pedig bandázsoló szalaggal kötöztek meg.

Az utolsó bűncselekményt 2009 júniusában követték Boldog községben egy házaspárral szemben. A hallássérült férfit és feleségét az éjszakai órákban ébresztették fel, egyikük a férfi karját rángatta, társai az asszonytól követeltek félmillió forintot. A nőt megütötték, fojtogatták, majd elvitték a megtakarított pénzüket, valamint a nő nyakláncát és medálját.

A bíró a büntetés kiszabásakor hangsúlyozta: gyávaság kell ahhoz, hogy idős, egyedülálló, illetve mozgáskorlátozott emberekre támadjanak ilyen durva módon, ahogy a vádlottak tették. Külön szólt arról is, hogy a vádlottak közül többen visszaesők, és hasonló bűncselekmények miatt voltak már büntetve.

A pénteki tárgyaláson a vádlottak - akik közül hármat felmentett a bíróság - utolsó szó jogán tett felszólalásaikban zömében nem vagy csak részben ismerték el a bűnösségüket, az eljárás során is öt vádlott tett beismerő vallomást. Az elsőrendű vádlott az utolsó szó jogán azt mondta, sajnálja és megbánta, amit elkövetett.

A legsúlyosabb büntetést a másodrendű vádlott kapta, aki különös visszaesőként, korábbi büntetéséből feltételesen szabadlábra helyezve követett el 12 rablást. Őt a bíróság 14 év fegyházbüntetésre ítélte, a férfi  nem bocsátható szabadlábra. Az elsőrendűt 10, a harmadrendűt 12 év szabadságvesztésre ítélték. További kilenc vádlott 8 hónap és 8 év közötti szabadságvesztést kapott, közülük három vádlott büntetését részben vagy egészében felfüggesztették.

Az ítéletet hat vádlott vette tudomásul, kilenc esetében az eljárás a Fővárosi Törvényszéken folytatódik.

Az ügy pénteki tárgyalásán sok érdeklődő jelent meg, az ítélet kihirdetésekor többen zokogásban törtek ki, illetve elhagyták a termet. A hallgatóság soraiból inzultálták az MTI tudósítóját, miután látták, hogy a kiszabott büntetési tételeket jegyzeteli, a laptopja összetörésével fenyegették meg, és egy nő a kezére ütött.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.