Idősek otthonában ölt az ámokfutó

Hét idős bentlakóval és egy ápolónőjükkel végzett vasárnap egy lőfegyveres ámokfutó Észak-Karolinában. Legidősebb áldozata 98 éves volt, többeket, köztük egy rendőrtisztet pedig megsebesített.

A hatóságok egyelőre nem közölték, mi lehetett a 45 éves férfi indítéka, aki maga is megsebesült, majd a rendőrök elfogták. De az állam egyik törvényhozója szerint felesége itt, a Carthage nevű településen lévő, 120 férőhelyes intézményben dolgozik, ahol rehabilitációs terápiával, hospice ellátással, Alzheimer-kórosokkal is foglalkoznak. A központban jelenleg mintegy 90-en laknak, a vérfürdő túlélőit biztonságba helyezték, néhány sérültet pedig kórházba szállitottak. Ketten már a kórházban haltak bele sérüléseikbe.

Az ókori Karthágó nevét őrző kétezres kisvárost sokkolták a történtek.

- Ilyesmi itt (rendszerint) nem esik meg, ez nekünk teljesen új - mondta a városi elöljáró.

A helyi rendőrfőnök, Chris T. McKenzie szerint a vallásos lakosságot most is a hit segíti majd az események feldolgozásában.

- Hallunk országszerte ilyesfajta tragédiákról, majd azt mondjuk: jaj, de szomorú! Amig azonban el nem ér hozzánk, nem értjük meg teljesen... Azt hiszem, itt mindenki ismert olyasvalakit, akinek ismerőse lakik abban a központban - fogalmazott.

Gyilkossági szakértők helyszínelnek az észak-carolinai Carthage városának Pinelake egészségügyi és rehabilitációs központjában, ahol egy fegyveres nyolc ember életét oltotta ki
Gyilkossági szakértők helyszínelnek az észak-carolinai Carthage városának Pinelake egészségügyi és rehabilitációs központjában, ahol egy fegyveres nyolc ember életét oltotta ki
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.