Idős emberek támadóit kapták el Ózdon

Idős, egyedül élő, kiszolgáltatott embereket támadtak meg az elmúlt hetekben Ózdon, a gyanúsítottakat a rendőrség a napokban elfogta - tájékoztatott a rendőrség kedden.

Az elmúlt hetekben öt idős embert ért támadás a házában Ózdon és térségében. A rablásokat egymástól függetlenül követték el, a közös az volt bennük, hogy valamennyi alkalommal egyedül élő idős férfiakat és nőket támadtak meg, bántalmaztak, elvették értékeiket, volt, amikor csak 500 forintot - közölte Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Az esetekről szólva elmondta: egy 77 éves férfira az ajtót törte rá a betörő, majd megverte az idős embert, de zsákmány nélkül távozott, miután áldozatánál nem talált semmit. Egy másik gyanúsított, aki korábban szintén lopásért volt büntetve, az ablakot betörve hatolt be egy idős asszony házába, a megfélemlített nő száját befogta, majd készpénzzel és két aranygyűrűvel távozott.

A harmadik bűncselekményt egy többszörösen büntetett előéletű, de még alig 20 éves fiatal követte el. Három hét alatt három idős nőt bántalmazott, és rabolt ki.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.