Idős, védekezni alig tudó nőkre támad a banda Kaposváron

Vádat emeltek három ember ellen, akik idős nőket raboltak ki és bántalmaztak Kaposváron tavaly ősszel - közölte a Somogy Megyei Főügyészség pénteken az MTI-vel.
A közlemény szerint a vádlottak, akiknek egyike fiatalkorú, Kaposvár belvárosában idős nőket támadtak meg a nyílt utcán, akik koruknál, egészségi állapotuknál fogva korlátozottan tudtak csak védekezni. A nappal hazafelé tartó sértetteket a vádlottak követni kezdték, majd kikapva a kézitáskát a kezükből elfutottak.

A támadókkal szembeszálló sértetteket a vádlottak a földre lökték, így ketten is combnyaktörést szenvedtek. A sértettek táskájából általában pár ezer forintot szereztek meg, az iratokat pedig eldobálták.

A Kaposvári Járási Ügyészség két ügyben emelt vádat az előzetes letartóztatásban lévő három vádlottal szemben rablás bűntette és más bűncselekmények miatt. Az ügyészség végrehajtandó szabadságvesztés kiszabására tett indítványt

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.