Idegméreggel érintkeztek a táborozók

Egy battonyai magánbirtokról vasárnap délután kórházba szállítottak 141 erdélyi középiskolást, akik egy címerezőtáborban vettek részt.

Nyomozást rendelt el a Békés megyei Rendőr-főkapitányság foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt, miután vasárnap délután Battonyáról kórházba szállítottak 141 erdélyi középiskolást. A táborozó fiatalok egy magánbirtokon 17 órakor kezdtek címerezni, 20 óra körül kihívták őket a kukoricásból, visszavitték a táborba, ahol azt kérték tőlük, hogy fürödjenek meg, és mossák ki a ruhájukat. Kiderült, hogy ennek az az oka, hogy mérgező vegyszerrel érintkezhettek. Ezek után kisebb pánik tört ki, és autóbuszokkal, mentőkkel szállították az iskolásokat Békés és Csongrád megye valamennyi kórházába. A megfigyelések eredményeként kiderült, hogy senki sem szenvedett mérgezést.

A Békés Megyei Kormányhivatal a Népszabadság érdeklődésére közölte: július 4-én az egyik Békés megyei mezőgazdasági vállalat munkatársa telefonon bejelentette: az ő cégüknél történt egy növényvédelmi technológiai hiba, ennek következtében kellett a diákokat szerves foszforsav-észter-mérgezés gyanújával kórházba szállítani.

A vizsgálat során kiderült, hogy kétfajta növényvédő szeres kezelést kellett végrehajtania a vállalat gépkezelőjének, amelyekről ki volt állítva a szükséges munkautalvány. Ez tartalmazza adott növényvédő szer esetében a felhasználás pontos helyét, hektáronkénti dózisát, a hígítás mértékét, az élelmezés-egészségügyi és munka-egészségügyi várakozási időt. A felhasznált készítmények egyikének munka-egészségügyi várakozási ideje 0 nap, a másik készítménynek pedig 3 nap.

A kijuttatás során ­technológiai hiba történt, ugyanis a gépkezelő felcserélte a munkautalványokat, így azok nem a megfelelő táblában lettek felhasználva. Szerencsésnek mondható, hogy 1,5 -2l/ha helyett csökkentett dózissal, 0,5l/ha kezelték a területet. Az ügyben a kormányhivatal hatósági eljárást kezdeményezett, a felelősség megállapítása után növényvédelmi bírság kiszabása várható. A rendőrségi nyomozás pedig a büntetőjogi felelősséget igyekszik megállapítani.

Azt nem sikerült kideríteni, melyik cég az, amelyik 141 diákot foglalkoztat vasárnap délután olyan szakmai ellenőrzés mellett, amely ilyen majdnem végzetes hibát lehetővé tesz. A tulajdonosok személye is titokban maradt, mert az ezt firtató kérdésekre egyetlen hatóság sem volt hajlandó vála­szolni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.